Ha tetszett, oszd meg kérlek!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Ezzel a címmel írtam az első cikket a fenntartható divatról, amely 2016-ban a szívügyemmé vált.

A VOUS-n jelent meg 2016 szeptemberében. Akkor már fél éve éltem úgy, hogy nem mentem be egyetlen H&M-be, Zarába, Stradivariusba sem, elkerültem a C&A-t. 2016 áprilisában eldöntöttem, elég volt a fast fashion márkákból, a divatipar kizsákmányolásából, a fenntartható divat mellett teszem le a voksomat.

„Az elmúlt egy évben túl sokszor talált meg a téma, túl sok cikket olvastam a túlfogyasztásról, a kizsákmányolásról, egymás ötleteinek ellopásáról, az alkotók jogainak sárba tiprásáról, az olyan missziók megcsúfolásáról és kihasználásáról, mint az öko, etikus vagy fenntartható.

Láttam filmet, videót az olcsó bőrcipőket, filléres táskákat előállító gyárak cserzőműhelyeiről és a nagy márkák ruhafestő üzemeiről. Az ott dolgozók savmarta tagjairól, betegen született gyerekekről. Gyerekekről, akik a szüleik nélkül kénytelenek felnőni, mert

azok fillérekért robotolnak egy ruhagyárban biztosítás nélkül, embertelen körülmények között, hogy nekünk meglegyen a huszadik topunk is, amire valójában semmi szükségünk.”

– írtam a cikkben, amely nagyon jól összefoglalja fél év tapasztalatait és benne van az összes kérdés is, amivel a cikk megjelenéséig találkoztam.

Azóta többször is írtam a VOUS-ra a fenntartható divatról. Elindítottam több projekten belüli projektet. Vezetek egy Instagram-oldalt, ahol le tudom szűrni, mi érdekel benneteket. De az én kíváncsiságom csillapíthatatlan, a közlésvágyam pedig mindig is nagy volt.

Azt gondolom, végre megtaláltam azt a témát, amiről mindig is írnom kellett volna. Ami tudtomon kívül régóta jelen volt az életemben.

Viszont a talaj ingoványos, az információk egy-egy kérdés kapcsán nehezen megszerezhetők, a hitelességhez rátok is szükségem van, mert több szem mégiscsak többet lát. Olyan felületet tervezek, amely párbeszédre, közös gondolkodásra, együttműködésekre épül.

Legyetek ebben a segítségemre, hogy minél többen élhessünk a döntés szabadságával, minél többen választhassunk tudatosan.

Ha tetszett a bejegyzés, osszátok meg a Facebookon is. <3 Ha nem szeretnétek lemaradni az új posztokról, kövessétek a blogot Facebookon és Instagramon is.

(Visited 35 times, 1 visits today)

Ha tetszett, oszd meg kérlek!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •