Ha tetszett, oszd meg kérlek!
  •  
  •  
  •  
  •  

Ha a bőrcipőre gondolok, még mindig az van a fejemben, mint tizenévesen. Egy bőrcipő drága, szinte elérhetetlen. Egy bőrtáska? Évekig csak álmodtam róla. Aztán valamikor csak azt vettem észre, hogy végül is 6–8000 forint egy BŐRtáskáért vagy 8–10.000 forint egy valódi BŐRcipőért nem is olyan vészesen sok. Hát még ha megvárom a leárazást is. Az olcsó bőrtermékekkel azonban van egy kis baj. Erről szól a ZDF dokumentumfilmje.

Egy Buffalo London balerinacipő, egy magas sarkú a Deichmann 5th Avenue almárkájától, egy Reno gyerekcipő, egy Marc cipő, egy C&A bőrdzseki. Olyan darabok ezek, amelyeket vissza kellett hívniuk a márkáknak, mert a bennük található egészségre káros anyagok a megengedett szint felett voltak.

Ezeket a példákat sorolják abban a dokumentumfilmben, amelyet a bejegyzés miatt másodjára is megnéztem. ZDF: 37° Gift auf unserer Haut – ez a címe. 2013-ban, néhány hónappal a Rana Plaza bangladesi ruhagyár összeomlása után készült.

A helyszín Banglades, azon belül is a főváros, Dakka. A városban körülbelül 20–25 éve szinte minden a ruhaiparról szól, a film készültekor 150 cserzőműhelyben dolgoztak – a német szakemberek szerint – sokkoló körülmények között.

A vegyszerekkel történő érintkezés mindennapos. A szennyezett víz egyenesen a város folyójába ömlik, amelynek partján gyerekek gyűjtik a szemetet. Méreg van mindenhol: a vízben, a talajban, a levegőben.

Dakka és környéke a világ legszennyezettebb területei közé tartozik.

Az ott lakók számára nincs alternatíva. Két választásuk van: megbetegedni a bőrfeldolgozó üzemekben vagy éhen halni. Az állam és a gyártók közös felelőssége lenne olyan helyzetet teremteni, amely nem teszi teljesen kiszolgáltatottá az állampolgárokat. 2013 óta nem érkezett hír arról, hogy gyökeresen megváltozott volna a helyzet.

A gyerekek utópikus álmokat szőnek. Szívesen tanulnának, szívesen lennének például orvosok (az sem véletlen, hogy pont ezt a szakmát szeretnék űzni), azonban többségük már nagyon fiatalon a gyárakban, műhelyekben köt ki, ahol nehéz és veszélyes fizikai munkát végeznek. A sérülések gyakoriak, de beteg- vagy balesetbiztosításuk nincs a dolgozóknak.

Ahogy a filmben el is hangzik: akik itt élnek, nem kérdezik meg, milyen a munka, nem gondolnak az egészségükre sem.

A bőr cserzéséhez például krómot – ezen belül is trivalens krómot – használnak, amely alapjáraton nem káros az egészségre. A baj ott kezdődik, amikor a körülmények nem megfelelőek vagy a szakemberek nem jól végzik a munkájukat. Ilyenkor előfordul, hogy a cserzett bőrben található trivalens króm átalakul hexavalens krómvegyületté. (Ahhoz, hogy ez ne következzen be vagy magas szintű feldolgozás szükséges, vagy az ásványi helyett a növényi cserzést érdemes választani.)

A krómnak ez a fajtája erősen mérgező, rákkeltő anyag, allergiás panaszokat okoz, már nagyon alacsony koncentrációban is képes bőrgyulladást kiváltani, de rendszeres tünet a viszketés és a bőrirritáció is.

A bőr Bangladesből cserzett bőrként vagy már cipőként vagy táskaként jut el akár hozzátok is. A legveszélyeztetettebb termékek – a film szerint – a baba- és gyerekcipők.

Van itt egy másik probléma is: az olcsó bőráru az olcsó állatoknál kezdődik.

A Bangladessel határos Indiában a hinduk számára szent állat a tehén, nem tudják feldolgozni, viszont jól el tudják adni, ha áthajtják őket Bangladesbe, amely iszlám ország, az ott élők feldolgozzák a jószágokat.

A két ország közötti határon állatvásárok, piacok, vágóhidak, feldolgozóüzemek sorakoznak. Gyakran megfordulnak itt a PETA képviselői, hogy a saját szemükkel lássák a borzalmakat, amelyek ellen fellépnek.

A szent tehenek sokszor 1000 kilométeres utat tesznek meg hol saját lábon, hol teherautókon összepréselődve, víz és élelem nélkül. Folyamatosan hajtják, verik őket, a szemhéjuk alá csilit és tabascót dörzsölnek, hogy a fájdalomtól újra nekiiramodott állatokat újabb 5-10-25-100 kilométerrel tovább hajtsák.

Ezektől a lesoványodott, meggyötört, sokszor sérüléseket szerzett, szerencsétlen jószágoktól indulhat a mi cipőink és táskáink története is.

A képsorok a 26. perctől kezdve egyszerűen borzalmasak. Miközben a szememet takarom el, a fülemet is be kellene fognom, hogy ne is halljam, mi történik.

A vágóhídon nincs kábítás, nincsenek európai módszerek: bárd van, kés és patkányok. Az utóbbiból rengeteg. A higiénia nem tartozik az ismert fogalmak közé. Dakkában csupán néhány hivatalos vágóhíd működik, de ezek sem gépesítettek, a vágások egész éjszaka zajlanak, a vér és a mocsok a Konar folyóba ömlik.

A cserzőműhelyben elég alig öt perc, máris viszketni kezd az ember szeme, kaparni kezd a légcsöve és a viselt ezüstékszerei befeketednek a levegőben található kémiai anyagoktól. Nem is sorolom tovább.

Látni kell ezeket a filmeket ahhoz, hogy megértsük, miért kell kinyitni a szemünket és körbenézni, mi történik a világban. Kik, hol és hogyan szeretnék a pénzünket olyan dolgokért, amelyek aztán bennünket mérgeznek – hogy így, hogy úgy.

Azt hiszem, vége azoknak az időknek, amikor a boldog tudatlanságban lebegve, a kényelem oltárán áldoztuk fel a bolygónkat. Tudatosnak lenni – bármennyire is ezt hirdeti bárki – komoly odafigyelést igényel, kutatómunkát, türelmet. A fogyasztói társadalom gyerekként tekint ránk, mindent azonnal megad, amit szeretnénk, mindent elérhetővé tesz, mi pedig csillogó szemmel, kérdések nélkül ragadjuk meg.

Hogy honnan van az ételem, honnan van a ruhám, hol készült a laptop, amin most írok, vagy a telefonom, amivel lassan három éve együtt élek?

Ezeket fel kell tenni akkor is, ha a válaszok baromira kényelmetlenek.

Sok bennem a düh, a félelem, a szomorúság, de próbálok nem fanatikus lenni. Például nem dobok ki mindent a szekrényemből csak azért, mert az fast fashion – hiszen akkor csak még több szemetet termelek. Hanem inkább elhatároztam, hogy nem vásárolok egy ideig, ha pedig majd igen, akkor igyekszem körültekintő lenni, minőségi, etikus és fenntartható körülmények között gyártott termékek közül válogatni.

A borzalmas képsorok ellenére azt mondom, csak akkor értjük meg, mi történik, ha tájékozódunk. A filmek, amelyeket eddig láttam sokszor egyoldalúak, kicsit szájbarágósak, valahol agresszívek is, de ha mást nem, nézzétek végig a képsorokat hang nélkül, hogy egy kicsit belepillantsatok ebbe a világba.

Ha tetszett a bejegyzés, osszátok meg a Facebookon is. <3 Ha nem szeretnétek lemaradni az új posztokról, kövessétek a blogot Facebookon és Instagramon is.

(Visited 645 times, 1 visits today)

Ha tetszett, oszd meg kérlek!
  •  
  •  
  •  
  •