A nyolcemeletes bangladesi ruhagyár, a Rana Plaza 2013-as összeomlása sokkolta a világot. A több mint ezer dolgozó halála felnyitotta a szemeket: a divatiparral nagy baj van. Azóta világszerte minden év április 24-e és 30-a között rendezik meg a Fashion Revolution Weeket.

Miért fontos a Fashion Revolution munkája?

A 2013-ban indult brit kezdeményezéshez idén először Magyarország is csatlakozott. A Fashion Revolution Hungary csapatának tagjával, Szentesi Réka divatkutatóval a kampányról, az iparág problémáiról, a fenntarthatóságról, valamint a ruhavásárlók és a divatszeretők fontos feladatáról beszélgettünk.

„A Fashion Revolution egy nonprofit szervezet, amelynek idéntől van magyarországi képviselete is. Arra buzdítja a vásárlót, a fogyasztót, hogy kérdéseket tegyen fel a ruháival kapcsolatban.

Az országkoordinátor Mányiné dr. Walek Gabriella, a Nemzeti Divatliga elnöke, a fenntarthatóság elkötelezett híve, akinek a gyártásban több évtizedes szakmai tapasztalat van a háta mögött – úgyhogy valószínűleg tud valamit. Ő a közvetlen kapocs az ország és a brit központi szervezet között” – mondja Réka, aki a Fashion Revolution csapatának oszlopos tagja.

Évek óta kutatja a fenntartható divat témáját, rendszeresen tart előadásokat, konferenciákon vesz részt. Sőt, a Mod’Art International Hungary divatmenedzsment szakának vezetőjeként évek óta oktatja is.

Nem csak arról szól, hogy a szakmabeliek beszélgetnek egymással

Tavaly előadóként részt vett az első hazai Fenntarthatósági Divathét konferenciáján (idén júniusban is megrendezik), amely egyrészt külföldi szereplést hozott neki, másrészt a Fashion Revolution Hungary tagságot.

„Nem tudom, miért kellett ennyit várni, hogy Magyarország is csatlakozzon a Fashion Revolution mozgalomhoz.

Én azt sem tudom, Eszter, hogy nekem miért nem jutott hamarabb eszembe, hogy felvegyem velük a kapcsolatot, pedig ilyen téren proaktívnak és agilisnak tartom magam” – válaszolja a kérdésemre.

Abban is megerősít, hogy ez a kampány végre nemcsak arról szól majd, hogy a szakmabeliek beszélgetnek egymással fontos dolgokról, hanem bevonja az átlagfogyasztót is.

A Fashion Revolution arra biztat mindenkit, hogy keresse meg a kedvenc ruhadarabját, nézze meg a márkáját, majd kérdezze meg a céget: ki készítette azt az adott ruhadarabot.

A szakma sem feltétlenül tudja lekövetni egy termék életét

Az Instagramon ilyenkor megszaporodnak a #whomademyclothes hashtaget tartalmazó posztok, a fotókon ruhacímkéket vagy kifordított ruhadarabokat viselő divatszerető embereket láthattok.

Ez a teljesen ártatlan kérdés egy jelentős és kifejezetten bonyolult problémához vezet, amit a szakma átláthatóságnak hív. A Fashion Revolution elsődleges célja, hogy erre hívja fel a figyelmet.

„Van egy bonyolult ellátási lánc, amely onnantól kezdve, hogy megtermeljük és előállítjuk a nyersanyagot, a gyártatáson és logisztikán át, egészen addig, hogy a kész termék eljut a vásárlóig, teljesen átláthatatlan az átlagfogyasztó számára.

De még a szakma sem feltétlenül tudja lekövetni egy termék életét. A piacuraló mainstream márkák fele nem teszi elérhetővé a beszerzési forrásait, sem a gyártatási helyeit – vajon miért?

Egyébként pont ma reggel gondolkodtam azon, hogy vásárlóként mindig mindent tudni akarunk arról, hogy mire adjuk ki a pénzünket,

és pont a ruhánkról, amit vegyi anyagokkal kezelnek, isten tudja, honnan jön, hogyan kerül hozzánk, pont arról nem kérdezünk semmit?”

Semmit nem tudunk a ruháinkról – miért?

Képzeljétek csak el: adott egy fast fashion márka egy központtal, ahol a tervezési folyamat zajlik. A modellezés – azaz a szabásminták és a gyártás előkészítése – egy másik ország másik városában. A gyártást természetesen kiszervezik.

A legnagyobb márkák a Távol-Kelet legszegényebb régiói – India, Kambodzsa, Banglades – után Észak-Afrikát is kezdik „felfedezni”. A félkész termékek és alapanyagok ide-oda utaznak a világban. Rékával mindketten hallottunk már arról is, hogy a hajógyomorban állítják elő a legtrendibb darabokat, hogy minél előbb a vásárlókhoz juthassanak a termékek.

„Ez egy komplex, globális iparág, nagyon sok helyen van buktató. Nem látod át, hogy a terméked honnan származik, milyen kezek nyúltak hozzá, milyen kezeléseken ment keresztül. Semmit nem tudsz.

Az a kérdés, amit a Fashion Revolution feltetet a fogyasztókkal (Who made my clothes? – Ki készítette a ruhámat?) kialakítja az igényt arra, hogy nézzünk utána, mit viselünk.

És ha a kampánnyal csak annyit érünk el, hogy valaki másképp kezd gondolkodni a ruháiról, ha nem tekint rá eldobhatóként, akkor már elértünk valamit.”

Magyarországon más miatt nincs átláthatóság

A Fashion Revolution által feltett / feltetetett kérdés nemcsak a fast fashion brandek, hanem bármilyen márka felé irányulhat – a magyar tervezőket is megkérdezhetjük. Kérdésemre Réka elmeséli, hogy a magyar márkák sem feltétlenül átláthatók, csak az okok nagyon mások, mint egy mainstream márka esetében.

A profithajhászás helyett a szűk piacból és a nagy versenyből adódik, hogy a márkák nem adják ki, hol gyártatnak vagy honnan jött az alapanyag.

„Vannak Magyarországon jó gyártóink, de nagyon kevés az olyan, amelyik vállal kis szériát. Ha mégis akad, akkor a tervező nem szívesen hirdeti, mert ha híre megy, több lesz a munkája, és félő, hogy nem marad majd kapacitása a kis szériákat legyártatni. Ez nagyon nehéz helyzet, és ebben a konstrukcióban senkit nem lehet hibáztatni.”

Csak profit és más semmi

Egyébként a fast fashion mint gyártatási modell körülbelül a hetvenes évek óta létezik. Az amerikai textilgyártók találták ki, egy érdekvédelmi lépés volt azért, hogy fel tudják venni a versenyt a külfölddel, és a saját piacukat védjék azáltal, hogy gyorsabban tudják kielégíteni a piaci igényeket.

A modell olyan jól működött, hogy az utóbbi évtizedben folyamatosan termeljük a szemetet. Állítólag csak az Amerikai Egyesült Államokban évente 14 millió tonna ruhaszemét keletkezik.

„Nagyon édes volt az egyik diákom, aki nemrég kifakadt, hogy minél többet tanulnak tőlem, annál jobban ábrándulnak ki a jövőbeli szakmájukból.

Sajnos azt látom, hogy a mai piacuraló divat elvesztette valódi értékét. A fast fashion a profitra megy rá, semmi másra.

A márkák folyamatosan generálják a trendeket, három-négy hetente kapunk új kollekciókat, és elhitetik velünk azt, hogy divatjamúltak vagyunk, ha nem a vadiúj cuccokban járunk.”

Mielőtt felháborodtok, hogy titeket ugyan nem ver át egyetlen márka sem, Réka máris tovább árnyalja a képet.

„Mást jelent a divatkövetés és a ruhafogyasztás. Tény, hogy a divatkövetőkre hatnak a legjobban, ők szeretnének lépést tartani a trendekkel, de nem tudnak, és igazság szerint nem is kell nekik. Ezt a nyomást kell levenni a divatkövetőkről.”

Az új ruha különös hatalma

Hozzáteszem: akkor is van ránk hatása a divatnak, ha nem vagyunk divatkövetők. A divat a kezdetek kezdete óta az életünk része, és aki megérti, hogyan hat a divat és mit lovagolnak meg a fast fashion láncok, az tud majd tudatosabbá is válni.

„Igenis van ereje a divatnak. Tulajdonképpen egy alapvető norma a társadalmunkban, hogy felöltöztetjük a testünket, ilyen szempontból pedig szinte mindenki érintett a ruhavásárlás kérdésében, ha a divat követésében nem is.

Van az embernek egy ösztönös törekvése arra, hogy bizonyos csoporthoz vagy közeghez szeretne tartozni, ugyanakkor más közegtől szeretné magát eltávolítani. Ez a kettő egyszerre van jelen, és ez az alapfeltétele annak, hogy valaki divatkövető vagy divatnemkövető.

Ráadásul az új ruhának megvan az a különös hatalma, hogy jól érzed magad tőle, jól érzed magad benne, hozzá tud járulni az önkifejezésedhez, és ezt a fast fashion márkák kihasználják.”

Ma már nagyon súlyos adatokat ismerünk arról, mennyi ruhaszemét keletkezik évente, mennyire terheljük a környezetünket a divatfogyasztással. A Magyarországon élők gazdasági helyzetéből adódóan itthon szerencsére nincsen olyan nagy baj, mint például Amerikában. Ott viszont tényleg az eldobhatóságról szól minden.

Az eldobhatóságot azonban nemcsak arra kell érteni, hogy a három hetente megjelenő új kollekciók miatt képletesen eldobjuk a három héttel ezelőtti ruháinkat és az újat akarjuk, hanem sajnos a ruhák tervezetten hamarabb mennek tönkre és silányabb anyagból is készülnek.

„Előbb-utóbb ennek a lufinak ki kell pukkadnia, mert nincs más út. Különben megnyílik a Föld alattunk és megy az egész a süllyesztőbe. Én ezt látom. Egyszerűen – ahogy a szóban is benne van – nem fenntartható.

Nem akarok álszenteskedni, én sem állok a fogyasztói társadalom fölött, ugyanolyan résztvevője vagyok ennek a folyamatnak, csak jó lenne valamit tenni az ügy érdekében, igyekszem változtatni. És mivel divatelméleti szakember vagyok, ezen a területen tudok ténykedni.”

Nem reális elvárás a fast fashion márkák bojkottálása

Rékának elmesélem, hogy a szekrényem tele van fast fashion darabokkal – még az előző életemből. És azért, mert a fenntartható divatról mesélek, nem fogom őket kidobálni csak azért, mert fast fashion darabok. A viszlátfastfashion projekttel és a nemvásárlással csak még több embert szeretnék bevonni a történetbe.

„Nem is reális elvárás, és nem is az a cél, hogy bojkottáljuk a fast fashion márkákat, mert nem lehet” – mondja.

„Ráadásul Magyarországon nincs is nagyon elérhető alternatíva, mert nem mindenkinek jön be a vintage és ki szeretne több tízezer forintot fizetni egy dizájnerfelsőért?

Nem akarom azt állítani, hogy én bojkottálom, de a felesleges vásárlásoknak kis tudatossággal elejét vehetjük.

Nagyon érdekesen alakult az élet: volt egy durva időszakom, lelki válságban voltam, és egyszerűen gyógyírt jelentett a stílusommal való kísérletezés” – meséli.

Nem lehet szégyen, ha valaki fast fashion márkától vásárol

“Azt tanulom mostanában a munkán kívül, a lelki életemben, hogy hogyan kezeljem a változásokat – nekem ezzel mindig nehézségem volt. És egyszer csak jött egy olyan szakmai hatás, a Fashion Revolution, ami változtatásra sarkall és ez a változás, pontosabban a változás képessége belekúszik a magánéletembe is. Biztos vagyok benne, hogy van kölcsönhatás a lelki változás és a szakmai történetek között is.

Lehet, hogy ha tavaly talál meg a Fashion Revolution, akkor nem tudom integrálni. Most lettem rá kész.

Talán egyben ez is a válasz arra a kérdésre, hogy miért nem vettem fel korábban velük a kapcsolatot. Meg kellett rá érnem és örülök, hogy így alakult. Ha innen nézzük, akkor be kell látni, hogy nem mindenkinek van energiája változtatni.

Nálam egy lelki folyamat része, hogy ráléptem erre az útra, de mindenkinél más a motiváció, és nem is kell mindenkinek készen állni rá.

Nem szabad, hogy az egész oda csapjon át, hogy bárki is szégyellje magát azért, mert fast fashion üzletben vásárol. Ezt csak jó érzéssel lehet csinálni.

Mindig próbálunk úgy fogalmazni, hogy ‘akit érdekel’, ‘aki szívesen csatlakozna’. Hogy ne legyen térítés, ne érezze senki nyomásnak, mert ha egy pillanatig is rossz érzést kelt, akkor elveszítettük az ügyet.”