Ha tetszett, oszd meg kérlek!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A blog állandó fotósával, Virággal alig tudjuk elkezdeni az interjút, annyira belefeledkezünk abba a rengeteg plasztikpóniba, amely az ajtón belépve fogad bennünket. A PINKPONILO közösségi varrodában járunk, ahol jókedv és vidámság uralkodik, ugyanakkor nagyon is komoly témákról esik szó.

A közösségi kert fogalma nem ismeretlen már Budapesten, a fővárosi közösségi kertek teljesen különböző életkorú, foglalkozású és hátterű városi lakókat szerveznek egy közösségbe. A kerteken kívül az utóbbi időben különböző közösségi kreatív műhelyek, alkotóterek is megjelentek hasonló céllal: összefogni a városiakat, újra megteremteni a lehetőséget a kommunikációra, az egymástól való tanulásra, egymás és egymás munkájának tiszteletére. A PINKPONILO közösségi varroda a Paloma művészudvarban üzemel alig néhány hónapja. A fiatal alkotótér alapítói Kudron Anna és Szabó Viktória, akikkel négy varrógép, néhány vég textil és 250 póniló társaságában beszélgetünk. Itt megjegyzem, az infrastruktúra nem végleges, az igényeknek megfelelően folyamatosan bővül majd.

„A legtöbb emberben megvan az igény arra, hogy egyedi ruhája legyen”

„Az ötlet hároméves, nagyjából azóta beszélünk is róla. Sok felől kaptuk azt a visszajelzést, hogy elég unikális, amit kitaláltunk; szeretik az emberek. Amúgy is benne van a levegőben a do it yourself mozgalom. Ennek ellenére nagy kockázatot vállaltunk ezzel a közösségi varrodával. De arra is gondoltunk, ha már ekkora terünk van, akkor szívesen együttműködünk másokkal a jövőben, és nemcsak saját workshopot szervezünk ide, hanem befogadóhelyként is tudunk működni” – mondja Viktória a legszebb varrógép mögül, amit eddig életemben láttam.

pinkponilo közösségi varroda holy duck blog interjú

Kudron Anna és Szabó Viktória (fotó: Mészáros Virág)

„Az a kiindulópontunk, hogy a legtöbb emberben megvan az igény arra, hogy egyedi ruhája legyen vagy varrjon, de általában már ott megáll a történet, amikor meg kell vásárolni egy varrógépet.

Tegyük fel, valaki megvette a gépet, de amikor először eltörik a tű, szüksége lesz valakire, aki segít neki kicserélni. Lehet, hogy eltelik fél év is, mire segítséget szerez, és újra varrni kezd” – fogalmazza meg a közösségi tér alapkoncepcióját Anna. „Személyes tapasztalatom még az is, hogy otthon azért nem állunk neki semminek, mert kicsi a tér, nem férünk el, és mindig mindent elő kell venni, majd újra el kell pakolni. A műhely viszont arra jó, hogy minden itt van, van elég hely, és ha az jut eszébe valakinek, hogy a készülő ruhadarabjához köt még néhány négyzetcentiméternyit, akkor azt is meg tudja tenni.”

Egyikük sem a divatszakmában dolgozik, Viktória a film, Anna a színház területén mozog, de a varrásba mindketten belekóstoltak. Anna Törökországban tanult varrni, a kézi varrást szereti a legjobban, a gyöngyözés és a hímezés nagy kedvence. Viki egy varrótanfolyamot végzett el, amely elmondása szerint a Május 1. Ruhagyár hangulatát idézte, és inkább abban erősítette meg, mit nem szeretnének csinálni a PINKPONILO-ban. A „pónis” workshopok mottója a lazaság, a nyitottság, a környezettudatosság, az alkotás öröme. Nem azt ígérik, hogy valaki egy nap alatt varrónő lesz, hiszen teljesen tisztában vannak vele, hogy az egy külön szakma, amelyhez sok év tanulás, majd tapasztalat szükséges.

Mégis az a cél, hogy a végén saját ruhadarabbal távozzon, aki befizetett egy néhány órás foglalkozásra.

Meglepő, milyen sokan szeretnének fehérneműt varrni

„Az embereknek vannak elképzeléseik a varrás könnyűségeiről vagy nehézségeiről, amelyek szerintem semmi esetben sem fedik a valóságot” – mondja Anna. Aki ellátogat hozzájuk, az előzetes tapasztalat vagy tudás nélkül is belekóstolhat a varrásba, elkészíthet egy teljesen egyszerű ruhadarabot egy profi varrónő segítségével. Csak annyi a dolga, hogy kreatív közegben kerülve alkosson, tanuljon valamit a ruhakészítésről, ruhajavításról, és közben érezze jól magát. Ha igény lesz rá, akkor nemcsak teljesen kezdőknek, hanem magasabb szinten álló hobbivarrónőknek is szerveznek továbbképző workshopokat, de speciális foglalkozásokkal is készülnek majd – számukra is meglepő, milyen sokan szeretnének fehérneműt varrni.

pinkponilo közösségi varroda holy duck blog interjú

Fotó: Mészáros Virág

A workshopokat támogató profi varrónőt megtalálni nagy kihívás volt. Egymás szavába vágva ecsetelik, hogy szinte vadászni kell azokat a varrónőket, akik nincsenek túlterhelve, hajlandóak ideig-óráig elhagyni a saját műhelyüket egy olyan workshop kedvéért, ahol tapasztalatlan hétköznapi embereket kell oktatniuk. Közben kellően segítőkészek, nyitottak, ugyanakkor határozottan tudnak érvelni amellett, hogy mit lehet és mit nem lehet elkészíteni alapszinten, egy egynapos workshop keretein belül. Nem mindegy, milyen a szakmai támogatás, a workshopra érkezőknek jó élménnyel kell távozniuk. De ami miatt szerintük igazán vonzó lehet a közösségi varrás, az pont az egyedi termék előállítása, amely szembemegy a fast fashion ipar fékezhetetlen termelésével.

„A divatiparnak csomó olyan része van, amelyben nem szeretnék részt venni”

„Szerintem mindenki kezd belefáradni abba, hogy folyamatosan jön egy új kollekció, aztán egy újabb kollekció, aztán még egy újabb kollekció. Régóta nincs kedvem új ruhákat venni, mert tudom, hogy jövő héten már elavult lesz, és ez fárasztó. Nem tudom, mikor voltam utoljára leárazáson, egy rémálomnak tartom” – mondja Viktória, majd Anna veszi át a szót.

„Nagyjából egy-két éve tudok többet arról, mi történik a ruhaiparban. Szerintem kezd baromira zavaróvá válni a divatipar problémája, és egyszerűen nem jó érzés megvenni ezeket a ruhákat. Egy csomó olyan része van, amire azt mondom, hogy inkább nem szeretnék benne részt venni. Itthon pedig nincs olyan választék, amelyből fel tudok öltözni, illetve nem is engedhetem meg magamnak.”

A workshopon a résztvevők sok-sok háttérinformációt kapnak. Fogalmuk lesz arról, mennyibe kerül egy méter textil, mennyi mindenre képes egy varrónő, mennyi idő bevarrni egy cipzárt, miért kerülhet valami 300 vagy 30 000 forintba, milyen szavakkal tudják elmagyarázni egy varrónőnek, ha át szeretnének alakíttatni egy ruhát. Lesz egyfajta rálátásuk arra, hogyan készül a ruha, és nem utolsósorban érzelmileg is jobban kötődnek majd ahhoz a darabhoz, amit ők készítettek el. És lehet, hogy nem felel meg a fast fashon ipar által diktált utolsó mikrotrendnek, de Anna szerint pont ez a lényeg.

„Nagyon érdekes szerintem, hogy aki ma követi a divatot, annak azzal kell szembesülnie – csak maximum nem vallja be magának –, hogy tök ugyanúgy néz ki, mint kétmilliárd másik ember Afrikában, Amerikában, az egész világon. Ráadásul ezek a ruhák tényleg 180 centiméter magas, 50 kilós modelleken néznek ki jól, és mindenki máson szarul. Ha kezdenek is nyitni a normál testalkatúak felé, vagy idős modellekkel kezdenek kampányolni, annak is csak gazdasági indíttatásai vannak, de ettől a divatipar nem lesz jobb.”

„Konkrét bőrproblémáim voltak”

Anna és Viktória arra is gondolnak, mi lesz a ruhák utóélete. Igyekeznek minél több szabászati hulladékot beszerezni Magyarországról, amelyet a cégek egyértelműen a szeméttelepre küldenének. Szeretnének textilhulladék-gyűjtő pont lenni, hogy a háztartásokban keletkező textilhulladék ne a kommunális kukában végezze. Ha minden összejön – és miért ne lenne így –, hamarosan nemcsak hulladékanyagokkal találkozhatunk a PINKPONILO-ban, hanem „újhullámos” anyagokkal is, amelyeket sokan a textilipar jövőjének jósolnak.

pinkponilo közösségi varroda holy duck blog interjú

Fotó: Mészáros Virág

„A fast fashion iparban érezhető az anyagok minőségi romlása is, és akkor még nem is tettük a textileket mikroszkóp alá.

Nekem például konkrét bőrproblémáim voltak, majd amikor az első jó bőrgyógyászhoz eljutottam, ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy talán próbáljak meg fehér len, gyapjú vagy pamutruhákat venni, ecetes vízzel vagy mosódióval mosni, és akkor majd meglátjuk, hogy elmúlik-e a bőrirritáció. Ma már olyan anyagokkal kísérleteznek, amelyeket vízmentesen lehet festeni, új technológiákat fejlesztenek ki, halászati hálóból, PET-palackból készült anyagokkal dolgoznak. Engem ez a része például sokkal jobban érdekel, mint hogy megvegyem az ötvenedik ugyanolyan pólómat” – mondja Anna.

Vegyetek részt az első PINKPONILO demo varrónapon! Az eseményt ide kattintva találjátok! Kövessétek a varrodát a Facebookon és az Instagramon is!

Ha tetszett a bejegyzés, osszátok meg a Facebookon is. <3 Ha nem szeretnétek lemaradni az új posztokról, kövessétek a blogot Facebookon és Instagramon is.


Ha tetszett, oszd meg kérlek!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •