Ha tetszett, oszd meg kérlek!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Amikor 2016-ban elindítottam a blogot, tudtam, hogy szeretnék néhány kihívást végigcsinálni. Az egyik az volt, hogy megpróbálom a szekrényemben szomorkodó alkalmi ruhát legalább harmincszor viselni – 29-szer a hétköznapokon.

A harmincas szabályt Colin Firth felesége, a fenntartható divat egyik legismertebb nagykövete, Livia Firth tette világszerte ismertté. Azt kéri, mielőtt megvásárolnánk egy ruhát, gondolkozzunk el, viselnénk-e legalább harmincszor. Ha a válasz igen, akkor vegyük meg, így már jelentősen tudatosabb és fenntarthatóbb lesz a fogyasztásunk.

A #30wears kihívásról bővebben itt olvashattok.

Kritika

A #30wears kihívásnak természetesen számos kritikája akadt. Vannak olyanok, amelyek szerint a 30 túl kevés, miért nem inkább 300 vagy még annál is több? A kihívás Nagy-Britanniából indult, ahol a fogyasztás emberi ésszel felfoghatatlan méreteket ölt, minden buliba új ruha kell, az Oxford Streeten hömpölyög a tömeg, a ruhák néhány hetet töltenek a gardróbban, majd száműzik is őket. Számukra tényleg a harmincas szabály lehet kihívás, Magyarországon valószínűleg kalkulálhatnánk egy új számot. Más kritikák szerint nem szabadna minden ruhadarabot egy kalap alá venni, hiszen egy bugyit vagy zoknit jó esetben bőven többször viselünk harmincnál, míg egy alkalmi ruhadarab vagy elegánsabb holmi esetén ez szinte kivitelezhetetlen.

Én levélben, üzenetben számtalan visszajelzést kaptam arról, hogy a harmincas szabály sokaknál itthon is működik. Aki először hall a divatipar árnyoldalairól, szeretné tudatosabbá tenni a ruhavásárlását, annak ez óriási segítség lehet. Azoknak talán kevésbé, akik elhagyták a belépő szintet, és érdekelni kezdte őket a minimalizmus, a zero waste, így a kapszulagardrób témája is. Ott már bőven nem 30-as szabályról beszélünk. Nekik inkább a kiegészítések lehetnek fontosak.

Kiegészítés

Mielőtt megvásárolsz egy ruhát, ne csak azt a kérdést tedd fel, hogy viselnéd-e legalább harmincszor, hanem ezeket is:

  • Olyan minőségű, hogy kibír legalább 30 mosást?
  • Fél év múlva is szívesen felveszem majd?
  • Egy év múlva nem lesz ciki felvenni?

Az én kihívásom

Ha először ezt a cikket olvasod, menj vissza ide, mert ebben mutatom meg a rózsaszín ruhát, amely a kihívás főszereplője. 2011-ben viseltem egy esküvőn, utána még hétköznapokon kétszer. 2016-ban a blog első nagy projektje volt, hogy Mészáros Virággal összeálltunk, és egy esős októberi napon (az októbert megterveztük, az esőt nem kértük, de kaptuk) befotóztuk a szetteket. Virág azóta is a blog első számú fotósa, és rengeteget fejlődött két év alatt. Egyetlen dolog nem változott: imádom a fotóit! Itt nézhetitek meg a honlapját, itt a Facebookja és itt az Instagramja is.

Akkor lássuk a szetteket! (Nem lesz mind díjnyertes, nekem is vannak kedvenceim, és van, amire azt mondom: soha többet!)

30/1 – Nyaklánchoz a szettet

Erről a szettről itt írtam bővebben – amikor még úgy volt, hogy mindegyiket külön-külön mutatom meg.

holy duck_30wears_viseld30szor_12

Fotó: Mészáros Virág

30/2 – Alkalmi ruha sportcipővel

Erről is van külön bejegyzés – katt ide!

holy duck_30wears_viseld30szor_13

Fotó: Mészáros Virág

30/3 – Francia szett

Bővebben itt írtam róla.

holy duck_30wears_viseld30szor_3

Fotó: Mészáros Virág

30/4 – Kék pulcsi + gumicsizma

A gumicsizmákról értekeztem itt!

holy duck_30wears_viseld30szor_5

Fotó: Mészáros Virág

30/5 – Khaki kabáttal

A teljes szettért kattintsatok ide!

30 wears viseld 30szor kihívás holy duck blog viszlatfastfashion

Fotó: Mészáros Virág

30/6 – Cicás harisnyával

Az egyik kedvencem!

holy duck_30wears_viseld30szor_1

Fotó: Mészáros Virág

30/7 – Kötöttek

Azóta tudom, milyen színeket érdemes viselnem, hogy ne tűnjek nagyon betegnek vagy fáradtnak.

Holy Duck_rozsaszin ruha 30wears_4

Fotó: Mészáros Virág

30/8 – Színátmenetes harisnyával

A fotókon látható harisnyák lelőhelye a Virivee.

holy duck_30wears_viseld30szor_4

Fotó: Mészáros Virág

30/9 – Farmerdzsekivel, tavasziasan

Bár mi 2016 őszén fotóztunk, ezt a szettet tavaszra terveztem.

holy duck_30wears_viseld30szor_2

Fotó: Mészáros Virág

30/10 – Rózsaszín és spenótzöld bevetésen

A képen látható táskát így készíthetitek el.

Holy Duck_rozsaszin ruha 30wears_43

Fotó: Mészáros Virág

holy duck_30 wears_rozsaszin ruha

Fotó: Mészáros Virág

30/11 – Egyszerű, de nagyszerű: kardigánnal

Hasonló módon viseltem a ruhát a fotózás előtt is.

holy duck_30wears_viseld30szor_11

Fotó: Mészáros Virág

30/12 – Kardigán másodszor

Ezt a kardeszt a Printából kaptam kölcsön a fotózásra. Majoros Zitával, a Printa vezetőjével itt olvashattok egy interjút.

holy duck_30wears_viseld30szor_6

Fotó: Mészáros Virág

30/13

A pulcsit a húgomtól kaptam kölcsön.

Holy Duck_rozsaszin ruha 30wears_18

Fotó: Mészáros Virág

holy duck_30wears_viseld30szor_7

Fotó: Mészáros Virág

30/14

Ezt a bőrdzsekit és a szőrös mellényt azóta is rendszeresen viselem együtt.

Holy Duck_rozsaszin ruha 30wears_35

Fotó: Mészáros Virág

Holy Duck_rozsaszin ruha 30wears_34

Fotó: Mészáros Virág

30/15

A Printából kaptam kölcsön ezt a merevebb, használt bőrből készített felsőt. Ebben csak menetelni lehetett.

Holy Duck_rozsaszin ruha 30wears_22

Fotó: Mészáros Virág

30/16

Nagyon bírom a rétegeket, ez az összeállítás azért is az egyik kedvencem.

Holy Duck_rozsaszin ruha 30wears_23

Fotó: Mészáros Virág

holy duck_30wears_viseld30szor_9

Fotó: Mészáros Virág

30/17

A farmer ingruhát ezerféle módon ki lehet használni.

Holy Duck_rozsaszin ruha 30wears_20

Fotó: Mészáros Virág

30/18

Ha be kellene kuckózni valahova, ez lenne a tökéletes szett.

holy duck_30wears_viseld30szor_14

Fotó: Mészáros Virág

30/19–20

Azóta ezek a pulcsik nincsenek a ruhatáramban. Sokkal hidegebb árnyalatokat viselek.

holy duck_30wears_viseld30szor_15-16

Fotó: Mészáros Virág

30/21

Zseniális ez a harisnya! A kedvenc gyöngyös pulcsim #turikincs darab. Rendszeresen viselem, és még mindig bírja.

Holy Duck_rozsaszin ruha 30wears_26

Fotó: Mészáros Virág

holy duck_30wears_viseld30szor_10

Fotó: Mészáros Virág

30/22

Erre szoktam mondani, hogy nem egy díjnyertes szett.

Holy Duck_rozsaszin ruha 30wears_21

Fotó: Mészáros Virág

Összesen 22 szettet tudtam összeállítani 2016-ban. Azóta folyamatosan viseltem őket, egy ideje viszont nem volt rajtam a rózsaszín ruha. Ha beleszámolom az esküvőt és azt a két alkalmat, ami nem volt befotózva, akkor 25 különböző módon viseltem eddig. A maradék 5 várat magára, de valamikor befotózzuk azokat is.

(Visited 6 095 times, 1 visits today)

Ha tetszett, oszd meg kérlek!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •