A 33 darabos kapszulagardrób-kihívás utolsó napján írom ezt a cikket. Még mindig örömmel nyúlok a kiválasztott ruhadarabokhoz, de az elmúlt három hónapban meglepődve tapasztaltam, hogy jóval kevesebb ruhát viseltem rendszeresen, mint a kihívás elején gondoltam. Voltak viszont hiányzó darabok, és a jegyzeteim szerint legalább háromszor csaltam is egy kicsit.

„Megszámolni sem tudom, hogy a blog indulása óta hányszor írtam le, hogy »nem vagyok kapszulagardróbos lány«. Bármilyen jónak, praktikusnak és élhetőnek is tűnt a kapszulagardrób ötlete, egészen egyszerűen azt éreztem, képmutatás lenne belevágnom, mert annyira nem én vagyok” – így kezdtem azt a cikket, amellyel 2020. június 1-jén elindult a 3 hónapos kapszulagardrób-kihívás. Ha nem olvastátok az előzményeket, illetve kíváncsiak vagytok a 33 előre kiválasztott ruhadarabra, kattintsatok ide!

Bár vannak tapasztalataim a gardróbkihívásokkal kapcsolatban, hiszen a 10 x 10 kihívást rendszeresen végigcsináltam, illetve egyszer 13 hónapig nem vásároltam ruhát, fogalmam sem volt róla, mi történik majd velem és a ruháimmal három hónap alatt.

Ahhoz, hogy számotokra is informatív és érdekes legyen a cikk, megkérdeztem az Instagram-oldalamon, mire vagytok kíváncsiak a kihívással kapcsolatban. A következőkben ezekre a kérdésekre válaszolok.

„Nem untad a ruháidat?”

A kapszulagardrób-kihívás egyik legfontosabb szempontja volt számomra, hogy olyan ruhák szerepeljenek, amelyeket már tavaly is imádtam viselni. Vagy olyanok, amelyek viszonylag új szerzemények, és alig várom, hogy végre felvehessem őket (főleg a karantén után).

Az első hónapban (júniusban) eszembe sem jutott más ruhákat felvenni, még az otthonról dolgozós, szövegírós napjaimon is inkább a 33 ruhadarabból választottam a játszósruhák helyett. (A játszósruhák, a sportruhák, a hálóruhák nem tartoznak a kihíváshoz.)

A kapszulagardrób-kihívás második hónapjában (júliusban) egyszer gondoltam arra, milyen jó lenne egy másik ruhát is felvenni! Egészen egyszerűen megláttam a szekrényemben egy ruhadarabot, és eszembe jutott egy olyan összeállítás, amihez nagyon nagy kedvem lett volna.

Augusztusban, a harmadik hónapban, hivatalosak voltunk egy esküvőre. Azt hittem, az lesz az a pont, amikor csalni fogok. Végül a 33 ruhadarabból oldottam meg az esküvői szettet. A balatonszemesi, laza alkalomhoz tökéletesen passzolt.

A csalás akkor következett be, amikor végre megvásároltam egy Vetlényi Alma szoknyát, amire régóta vágytam, és nem bírtam ki, hogy ne viseljem aznap.

Összességében bátran kijelenthetem, hogy egyetlenegyszer sem untam a ruháimat, hiszen csupa szeretemdarabot választottam ki.

Ez azért lehet, mert négy éve elég tudatosan dolgozom a gardróbomon. Még mindig nem tökéletes, és még mindig nem vagyok elégedett teljesen (erről is majd később), de tényleg sok ruhám van, amit nagyon szeretek és szívesen viselek.

Ráadásul már a ruhák kiválasztásánál feltűnt, milyen sok valójában 33 ruhadarab. A kihívás során többször is azt éreztem, hogy vannak olyan darabok, amelyeket nem használok ki eléggé, más ruhadarabok viszont szinte állandóan rajtam vannak. Hiába, a kedvencek között is vannak még nagyobb kedvencek.

„Mi hiányzott a 33 ruhadarabból?”

Ha emlékeztek, elég hűvös júniusunk volt, az augusztus viszont szinte kibírhatatlan kánikulával végződött. Kifejezetten készültem erre, mert a megfigyeléseim szerint jó ideje ilyen a nyár. Ezért is voltak blézerek, pulcsik a kiválasztott darabok között. Ezekhez azért ritkán nyúltam, de egyszer már megfogadtam, hogy fázni nem szeretnék semmiféle ruhás kihívás miatt! Inkább álljanak a szekrényben kihasználatlanul, de én legyek felkészült.

Azért csak nem sikerült felkészülnöm mindenre! Pont akkor nem volt nálam meleg pulcsi, amikor Békéscsabára utaztam, és az ott töltött néhány nap alatt lehűlt az idő. A húgom otthoni ruhái közül használtam egy pulcsit.

A másik ruhadarab, amivel rendszeresen csaltam, egy farmer rövidnadrág volt. Bár általában nem viselek sortot, van egy több mint 15 éves farmer rövidnadrágom, amit csak azért tartottam meg eddig, mert van 4-5 nap az évben, amikor kifejezetten jól jön. Nem kell vasalni, megy a többi ruhámhoz. Ezt érdemes lett volna a 33 ruhadarab közé választanom, mert akkor nem kellett volna csalni vele.

„Mit éreztél feleslegesnek?”

Összesen három táskát és öt pár cipőt választottam, amiből egy táska és két pár cipő nagyjából teljesen felesleges volt. A szandit például csak augusztus közepén vettem elő először egy esküvőre (utána még párszor volt rajtam), az edzőcipőt pedig csak edzésre menet viseltem, de hétköznapokon szinte soha.

Az Old Blue farmertáskát imádom, de nem túl praktikus, mivel én rengeteg holmit cipelek, ha elindulok otthonról. Szinte egész nyáron a Lilla Sellei Bags színtípusos táskámat nyúztam.

„Nem mentek tönkre a ruháid ilyen intenzív használat miatt?”

Bennem is felmerült a kapszulagardrób-kihívás elején, vajon mi lesz a ruháimmal? Hiszen van közöttük vintage darab, sokat használt holmi, sok-sok fehér…

Végül meg kellett állapítanom, hogy viszonylag jó minőségű ruhákat választottam a kihívásba, de így is lesz velük dolgom:

• van, amelyiket el kell vinnem varrónőhöz, mert elszakadt a bélése, elromlott a cipzárja.
• A húgomtól örökölt sárga kardigánt boholytalanítani kell.
• A fehér pólókat pedig annyit viseltem és mostam, hogy szerintem már kicsit sem olyan fehérek, mint újkorukban – néhány hónappal ezelőtt.
• Ráadásul a kedvenc nadrágom szárát pedig lecsöpögtettem valamivel, ami kiszedte a színét (szerintem a maszkok és sportruhák mosásához használt Sanytol lehetett). Remélem, át tudom majd festeni, mert imádom!

„Inkább egyberuhákkal vagy variálható felsőkkel és alsókkal könnyebb az összeállítás?”

Nekem kevés egyberuhám van, így inkább alsókkal és felsőkkel oldottam meg. Nem okoz problémát egy alsót egymás után több napon is felvenni. Szerintem ebben nincs semmi ciki.

A fehér vintage farmerom tavaly óta hatalmas kedvenc, idén nyáron is alig bírtam levenni magamról. Teljes szerelem.

„Mi a legnehezebb számodra a kihívásban? / Mi okozott nehézséget menet közben?”

Azt gondoltam, kifejezetten nehézséget okoz majd a többi, szeretett nyári ruhám hiánya, de végül nem így lett. Annyira sokat dolgoztam nyáron, hogy örültem, hogy korlátozottabbak a választási lehetőségeim, reggelente gyorsabban öltöztem fel, és szinte kivétel nélkül örömmel viseltem a ruháimat.

A legnagyobb kedvenceim és igazi életmentőim a fehér pólóim voltak. A kantáros farmert pedig egyenesen imádtam!

Amit viszont észrevettem, hogy nagyon leegyszerűsödött az öltözködésem, szinte teljesen megszűnt a kreativitás, nem viseltem kiegészítőket, nagyon basic lett a külsőm, ami teljesen ellentétben állt azzal, amilyennek most látom vagy érzem magam. Ezért is örültem, hogy a három hónap alatt készen lett a másik szemüvegem, ami minden basic összeállításon rengeteget dobott.

Rendszeresen megállapítom, hogy a fejemben mindig sokkal vagányabban öltözködöm, mint a valóságban, és ezzel a kihívással ez az érzés felerősödött bennem.

A másik, amit észrevettem, hogy néha megijedtem attól, mennyire kilógok a budapesti utcaképből, sokszor túl színesnek éreztem magam. El is neveztem az egyik összeállítást legóember-szettnek, csak épp a színes legópajtik hiányoztak, hogy otthon érezzem magam a cityben.

Komolyan felmerült bennem, hogy ezek az összeállítások túl gyerekesek, nehezen vehetők komolyan, és mivel alapból gyerekfejem van, érdemesebb lenne több komolyságot kifejeznem a ruháimmal.

„Van olyan ruhád, ami nagyon nem vált be?”

A tavaly másodkézből vásárolt pöttyös ruha idén is elbukott. Egyetlenegyszer volt rajtam, és ugyan nagyon csinos, kicsit sem én vagyok. A csíkos és a kockás sokkal inkább az én mintáim, a pöttyöset ezentúl inkább távolról csodálom.

Illetve van egy nagyon kedvelt felsőm, aminek szuper az anyaga és a színe, mégsem érzem az enyémnek. Valószínűleg továbbadok rajta, hátha megtalálja azt, aki még nagyobb örömmel viseli majd.

„Akkor most már kapszulagardróbos lány vagy?”

Jól érzitek, a kapszulagardrób-kihívás során nem is a ruháimmal akadtak problémáim, hanem a stílusommal. Azzal, hogy végre döntsem el, mennyire tudom kifejezni, hogy ki vagyok, és mennyire merem vállalni. Illetve amit vállalok, az mennyire önazonos valójában.

Éppen ezért döntöttem úgy, hogy tartok egy nagyon komoly szelektálást a ruhatáramban szeptemberben. Rendezem a gondolataimat, és továbbadok azokon a ruháimon, amelyek érzelmileg visszatartanak attól, hogy megmutassam, ki vagyok én.

A legnagyobb félelmem ezzel kapcsolatban, hogy kiselejtezek olyan ruhát, amit 15 év múlva szívesen viselnék. Ezt csak azért írom, mert a nyaram egyik megmentője egy fehér adidas cipő volt, amit körülbelül 15 éve vettem az ösztöndíjamból, ezer éve viseltem utoljára, de idén szinte minden harmadik napon az volt a lábamon. Fantasztikusan bírta, cipészhez viszem majd, hogy renováltassam.

A kapszulagardrób-kihívás szerintem nagyon is szerethető, de nekem komoly éveim voltak benne, hogy szívesen és örömmel viselt, egymással is jól kombinálható ruhadarabjaim legyenek.

„Ősszel és tavasszal, amikor szeszélyesebb az időjárás, elég tud lenni 33 ruhadarab?”

Ez bennem is felmerült. Korábban azt mondtam volna, hogy biztosan nem. De most, hogy láttam, mennyi ruhadarabot nem használok ki eléggé a 33-ból, elképzelhető, hogy elég 33 darab őszre és télre is.

Én most egy hónapot kihagyok, de komolyan elgondolkodtam rajta, hogy végigcsinálok egy 33 darabos kapszulagardrób-kihívást október–november–december hónapban is.

Mit szólnátok hozzá?

Fotók: Molnár Anikó