Akár egyszavas cikket is tudnék írni, de nem szeretném már a cikk elején lelőni a poént. Röviden összefoglalom az előzményeket: 2016 áprilisában nemet mondtam a fast fashionre, ami azt jelentette, hogy másod- és harmadkézből beszereztem fast fashion darabokat, de nem vásároltam többé a márkák üzleteiben. Október 11-én emeltem a tétet, és eldöntöttem: nem vásárolok ruhát, kiegészítőt, semmit, ami az öltözködéssel kapcsolatos. Azóta négy hónap telt el. Hogy bírom?

Rosszul.

Meglepő módon nem az készít ki, hogy nem vásárolok ruhákat. Sok olyan tapasztalatom volt az elmúlt hónapokban, amelyek elgondolkoztattak, tényleg van-e értelme ennek az egész projektnek.

A kérdések a következők:

  • Ha nem lehet teljesen átlátható egy-egy ruhadarab élete, akkor nem mindegy?
  • Biztos lehetek 100 százalékosan, hogy amire azt mondják, az tényleg olyan is?
  • És akkor én EDDIG miért vásároltam másképp? Nem lehet csak úgy másképp dönteni!
  • Nem hiányzik, hogy a nap végén megjutalmazzam magam valami szép dologgal?
  • Akkor én most tényleg mások által levetett ruhákat szeretnék viselni?
  • És miért gondolom, hogy azok a szerencsétlenek Bangladesben vagy Indiában nem halnának amúgy éhen? Így legalább van munkájuk!
  • És ha erre ennyire figyelek, akkor arra miért nem, hogy a telefonom, laptopom, a kaja, amit eszek, a háztartási eszközeim honnan vannak, akkor miért akarok autóval utazni, miért nem jó a vonat?

Arra is rájöttem, hogy nehezen viselem, ha folyamatosan megkérdőjelezik a kitartásomat:

  • vajon mikor vásároltam valamit a legnagyobb titokban,
  • vajon mikor omlok össze látványosan, hogy nem bírom tovább, elég volt, most azonnal szeretnék egy kamionnyi új ruhát.

Nem egyszer kellett végigsorolnom, hogy az éppen viselt ruháim közül melyiket vettem még a #viszlatfastfashion korszak előtt, és melyiket utána – és ugye biztosan turkálóban! Először büszke is vagyok, amikor mesélem, hogy ingyen is lehet új ruhákhoz jutni, ha nagyon akartok, és nem kell ehhez sem sztárnak, sem bloggernek, vloggernek vagy Insta-celebnek lenni. Sokkal izgalmasabb megoldások is vannak. De másodjára és harmadjára ugyanazoktól az emberektől hallani ezeket a kérdéseket már nem annyira vicces.

Elkövettem azt a hibát is, hogy nyilvánosan lestoppoltam egy nagyon jó ismerősöm Facebook-boltjában egy csodacuki ruhácskát. A háttérben megbeszéltem vele, hogy ha elviszik áprilisig, vigyék, de ha nem, akkor szívesen magamhoz veszem. Kívülről ez akár csalásnak is tűnhet, nekem eszembe sem jutott, hogy az. Ráadásul ezzel az átgondolatlan lépéssel azt bizonyítom mások előtt, hogy nem lehet bírni hónapokat ruhavásárlás nélkül.

Pedig higgyétek el, nagyon is ki lehet bírni.

Nincsenek a különböző webshopokban kívánságlistáim összeállítva áprilisi szállítással. Nem őrülök meg azért, mert új ruhák jöttek a H&M-be és a Zarába, amelyeket „mostazonnal” meg kell vennem, különben divatjamúlt leszek. Korábban rendszeres program volt, hogy beugrottam a fast fashion boltokba szétnézni, ma másképp ütöm el az időt. Lényegesen kevesebbet vásárolok úgy általában is azzal, hogy nem „plázázok”.

Nem szeretném magam szentként feltüntetni, valószínűleg több oka is van annak, hogy nem okoz nehézséget a kihívás.

  1. Pont szezonváltáskor vállalkoztam arra, hogy nem vásárolok – bár ebbe csak most gondoltam bele –, így nincs olyan nagy kísértés, hogy ruhákat vegyek, hiszen még nem csábítanak a tavaszi darabok.
  2. Sosem voltam az, aki a legutolsó fast fashion divat szerint öltözködött volna tetőtől talpig. Unalmas, hogy mindenki ugyanúgy néz ki az utcán, hogy a buszra vagy villamosra váró nők között most már szinte minden alkalommal felbukkannak divatklónok – mustársárga dzseki, fekete nadrág, csaubarna bakancs, hogy csak egy szettet említsek.
  3. Sok ruhám van, a minimálgardrób még nem az én világom, így van miből válogatnom. (Azért nem szabadulok meg tőlük, mert velem tényleg előfordul olyan, hogy 3–5 év múlva veszek elő valamit és kezdem hordani. Senki meg nem mondja, hogy nem mai darab. Minden csak a kiegészítőkön múlik.)
  4. Kihívások elé állítom magam: a #30wears kihívás és a 10 x 10 gardróbkihívás is segít abban, hogy a saját gardróbomat fedezzem fel újra és újra.
  5. A Pinteresten lógok és inspirálódok. Szuper kombinációkra lehet bukkanni, amire nem is gondolnék. Természetesen a már meglévő ruháimat használom fel.
  6. Nem hagyom ki, ha a tesóim selejteznek, és persze vásárolnom sem kell, ha új ruhákhoz szeretnék jutni – lásd fent az izgalmas megoldásokat.

Azzal, hogy 2017. április 11-ig (azaz fél évig) biztosan nem vásárolok, a túlfogyasztásra szeretném felhívni a figyelmet. Arra, hogy ne vásároljatok felesleges ruhadarabokat, amelyeket utána nem is viseltek. Arra, hogy ismerjétek a stílusotokat, hogy szeressétek a ruháitokat. Arra, hogy az olcsó ruháknak valaki mindig nagyon megfizeti az árát.

Én is tudom, hogy a vásárlás teljes kizárása az életünkből nem az az életforma, amihez sokaknak kedve van. Inkább az a célom, hogy velem együtt nektek is jöjjön meg a kedvetek kreatívabban öltözködni, a szekrényetekben turkálni, játszani a már meglévő ruháitokkal.

(Visited 305 times, 1 visits today)