Mióta elkezdtem a blogot, és az Instagramon is jelen vagyok a bloggal is, kevés téma kapcsán érkezik annyi komment, mint a mosás. 2017-ben, az intelligens mosószerek, mindenillatú öblítők, folteltávolító csodaszerek korában már nem lehet kihívás senkinek jól mosni. A kihívás akkor érkezik meg az életünkbe, amikor elkezdünk gondolkodni: biztosan ez a legjobb nekem? A ruháimnak? A környezetemnek? A környezetnek? A fenntartható divat ugyanis nem ér véget ott, hogy tudatosan vásárolom a ruhámat, azokat tudatosan is kell kezelnem, például mosnom. Ez utóbbiban nyújtott segítséget Nagy Réka Ökoanyu és Tóth Balázs, a Zöldbolt kereskedelmi vezetőjének interaktív előadása.

A ma már nem létező Kamorka magyar márka alapítója, Dömény Klaudia és a márka marketingese, Hodula Eszter többször is elmondták, milyen fontos a fenntartható divat kapcsán az edukáció, és milyen fontos szerepe lehet ebben egy fenntartható divattal foglalkozó márkának. Ők nemcsak ruhákat készítenek és adnak el, hanem egyfajta szemléletet is szeretnének átadni. Már akkor említették, hogy különböző workshopokat, előadásokat terveznek. Az elsőre egy májusi szombaton került sor a Kamorka üzletében Hogyan és miért mossunk vegyszermentesen? címmel.

Hogyan mostak a (nagy)szüleink?

Úristen, hány cikket írtam arról  különböző témákban, hogyan tettek ezt-azt nagyszüleink, anyáink, miközben persze fogalmam sem volt a valóságról. Ennek szerettem volna véget vetni. Mióta a mosásszemináriumon jártam, többször beszéltem a nagymamámmal és az anyukámmal a korábbi mosási szokásaikkal kapcsolatban.

Kiderült, hogy lényegesen kevesebbet tudok a mosásról, mint ők, akik még valamennyire emlékeznek egy-két praktikára, gyakorlatban áztattak, ruhát főztek, napon teregettek. Az ő életüket megkönnyítette a fejlődő vegyipar vagy az egyre korszerűbb mosógépek érkezése.

Azt veszem észre, ha a tudatosságról van szó, nem mindegy, mi a motivációnk, honnan jövünk, és merre tartunk.

Amíg nekik könnyebbség volt a szintetikus mosószer megjelenése és köszönik a vegyiparnak azt, hogy tényleg vakítóan fehérnek tűnik a ruhájuk, addig én, aki a vakítóan fehér ruhák korszakából jövök, örömmel mondok le erről és a másoknak való megfelelésről. Nem attól vagyok jobb ember, hogy fehérebb a konyharuhám.

Egyikünk sem jobb a másiknál, egyikünknek sem kell meggyőznie a másikat, egyszerűen csak csinálni kell a dolgunkat meggyőződéseink és a tudásunk szerint. Én úgy döntöttem, kevesebb vegyszerrel szeretném terhelni a környezetet, a páromat (és később a családomat) és magamat is.

Miért mossunk vegyszermentesen?

Arra, hogy ma milyen mosószereket használunk, az elmúlt 20–30 évben nagyon sokat költöttek a márkák. Tulajdonképpen ma a legtöbben azt használjuk, amire a reklámok által kondicionálva vagyunk. „A mi filozófiánk az, hogy az egyszerűbb dolgok a jobbak nekünk és a környezetünknek is” – mondta az előadáson Tóth Balázs, a Zöldbolt kereskedelmi vezetője. Ahhoz, hogy tudatos fogyasztókká váljunk, nem kell az egyszerű dolgok mellett döntenünk, fontos viszont, hogy tájékozódjunk. A tudatos fogyasztó kérdez, utánajár, ha kell, egészen a gyártóig megy.

Nagy Réka, az Ökoanyu blog kitalálója, szerzője és az Ökoanyu könyvek írója és egykori vezető szerkesztőm akkor váltott szemléletet elméletben és gyakorlatban, amikor megszületett a lánya. Korábban is érték a mosással kapcsolatban olyan élmények, amelyek az ökomosás felé terelték, de a terhesség és a gyerekszülés változtatta meg igazán.

Amióta mellőzi a szintetikus mosószereket, egyszerűen örül annak, hogy a ruhái tiszták: nemcsak nem koszosak vagy foltosak, hanem ipari vegyszerektől mentesek. „Nálam két fontos tényező dolgozik: egyrészt védem a családomat, védem a gyerekemet és védem magamat. Másrészt védem a környezetet, hogy a gyerekemnek legyen hova felnőni” – mesélte az előadáson.

Miért mosunk vegyszermentesen?

Balázsék tapasztalatai azt mutatják, hogy három irányból érkeznek hozzájuk a tudatos vásárlók.

  1. Vannak, akik tényleg azért váltanak, mert beleásták magukat a témába, és szeretnének változtatni, védeni a környezetet, kevesebb vegyszert leengedni a lefolyón.
  2. Az érzékenységek, betegségek kialakulása is sokszor arra sarkall minket, hogy váltsunk: ne terheljük a saját és a családunk szervezetét feleslegesen vegyszerekkel.
  3. Az ökomosás mellett döntenek azok is, akik szeretnének spórolni, ezek a szerek ugyanis lényegesen olcsóbbak, mint az agyonreklámozott társaik, amelyek hatóanyagai között nincs nagy eltérés.

Hogyan mossunk vegyszermentesen?

Aki kicsit abban reménykedett, hogy majd elhozom az előadáson elhangzott egyetlen csodareceptet, az most csalódni fog. Csodarecept ugyanis nincsen, megoldások viszont vannak. Ezekből mindenki a saját lelkiismerete, ruhatára és jellemző szokásai szerint választhat. Majd ha nem jött be az első opció, akkor keresheti a következőt.

Nagyon sok mindent tehetünk azért, hogy csökkentsük a szervezetünk és a környezet vegyszerterhelését. Ahogy minden életmódváltásnál, itt sem kell azonnal a méregzöld megoldást választani, léteznek fokozatok – mondja Réka.

  • Halványzöld megoldás: Annyi mosószert használunk, amennyit a gyártó javasolt. (Figyeljétek meg, most mennyit használtok!)
  • Középzöld lépés: A mosószer felét leváltjuk mosószódára. A mosószódával óvatosan kell bánni, mert kicsit koptatja a színeket.
  • Zöld megoldás: Választunk egy környezetbarát mosószert.
  • Méregzöld lépés: Magunk főzzük a mosózselét.
Ökoanyu mosógéljének receptje: 1 liter vízhez 10 deka mosószappant adunk lereszelve, majd melegítjük, míg fel nem oldódik teljesen.

Környezetbarát mosószerek

Az előadáson a következő mosószerekről esett szó.

Mosószóda

Azaz: nátrium-karbonát, mosószóda, szóda, sziksó. Mészkőből és sós vízből állítják elő, környezetbarát, mert olyan körfolyamatban készül, melynek nincs káros mellékhatása. (Wikipedia, Ökoanyu tapasztalatai)

Szódabikarbóna

A szódagyártás és más vegyipari folyamatok mellékterméke. A környezetre ártalmatlan, sokoldalúan használható (Wikipedia, Ökoanyu a szódabikarbóna felhasználásáról)

Mosószappan

Hagyományos készítésű, natúr, illatmentes mosószappanunkat ajánljuk mosáshoz és folttisztításhoz.

Mosódió

Indiában és Nepálban növő fa termése, amely szaponint tartalmaz. Évszázadok óta használják tisztításra. Érdemes olyan gazdaságból választani, amely a termelés miatt nem bántja a környezetet. A szállítás miatt nem a legfenntarthatóbb, viszont teljesen lebomlik, de itt jön be, hogy milyen kompromisszumokat szeretnénk kötni.

Mosódió

Az úgynevezett irodakoszt, amely a legtöbb, nem fizikai munkát végző felnőtt ruházatán megtalálható, a fenti mosószerek mindegyike képes kivinni a ruhából. Amikor azonban egy kúszó, mászó, mindent megevő, magát folyton leevő gyerek kerül a képbe, vagy makacs, foltos ruhákat kell kezelni, egyetlen megoldás létezik, az azonnali foltkezelés. Persze, erre csak ritkán van lehetőség, de a következő előkezelések hatékonyabbá tehetik a mosást.

Sima áztatás

A vegyszerek, a hosszú mosásidő és a magas hőfok elkerülésére a legjobb módszer az áztatás. Ehhez használható mosószóda. Ha ennél komolyabb folttisztításra van szükség, akkor jönnek a további csodaszerek a sima áztatóvízbe.

Ecet

A hígított ecet a környezetre nem ártalmas. Mindig biológiailag erjesztett ecetet érdemes vásárolni.

Citromsav

Folteltávolító hatása van.

Folttisztító só

Áztatásra tökéletes, a felszabaduló oxigén lazítja fel a textilszálak között a szennyeződést. Tehetitek a mosódió, mosószóda mellé a dobba, az előmosáshoz, de áztathattok is benne. A kémiai nevén nátrium-perkarbonát, mely egy aktív oxigénes vegyület, kiválóan használható kiegészítő mosó- és tisztítószerként is. (Ökoanyu a folttisztító sóról)

Marhaepeszappan

Az összes zsíros folt kezelésére tökéletes. Be kell vele dörzsölni, majd be a mosógépbe. Növényi zsírokból készült folttisztító szappan, természetes formájában zsíroldó hatású marhaepe-kivonattal. Most olvastam, hogy pálmaolajat is tartalmazhat, de a vegánok valószínűleg szintén nem mondanak rá igent.

Marhaepeszappan, mosódió, mosóparfüm, a befőttesüvegben nátrium-perkarbonát, a fémkupakos üvegben mosógél mosószappanból

Napon szárítás

Ősi módszer. Vidéki lány vagyok, nálunk ez teljesen természetes volt, ahogy a fagyban tergetés is. Mindkettőnek fertőtlenítő, baktériumölő hatása is van, a napon szárított ágynemű, lepedő, törölköző illatát imádom. Sajnos a nagyvárosban sokszor kivitelezhetetlen, én teljesen el is szoktam tőle / nem volt rá lehetőségem. Most, úgy tűnik, újra van. Elsősorban fehér ruhákhoz, textilpelenkákhoz, ágyneműhöz, függönyökhöz, nem kényes, színes anyagokhoz (azokat kiszívja a Nap).

Hogyan ökomostok ti?

Az Instagramon kérdeztelek benneteket, mit használtok. A válaszokat ezúton is köszönöm! <3

A fenti szereken kívül a következőket használjátok ti:

Mi (volt) a legnehezebb az ökomosásban?

Én lassan egy éve mosódióval mosom a színes ruhákat – előtte évekig mosódiógélt használtam –, és az ecetes öblítés mellett döntöttem, de néha ecet helyett sima vizet és mosóparfümöt használok. Ha világos ruhákról van szó, akkor kerül képbe a mosószóda.

Az első időkben a legjobban a sárga Lenor illata hiányzott. Évekig használtam, az illata összekötődött a tiszta ruhák érzésével. Amikor ezt elhagytam, úgy éreztem, nem lesz olyan tiszta a ruhám mosás után sem, mint korábban.

A másik nehézség, hogy bizony nem mindig sikerül. Van, amikor lassabban szárad a ruha, olyan is van, hogy elrontom az adagolást: volt már poshadt szagú, túlságosan ecetes illatú a ruhám. Egy-egy ruha hónaljrésze is sokszor bosszúságot okoz.

Az első időkben nehéz volt nem feladni, és azt mondani, nem ér ennyit az egész! De nagyobb volt bennem az akarás, bíztam abban, hogy ha másnak sikerült és működik, akkor nekem is fog.

Ráadásul minél inkább mész előre az úton, és meg vagy győződve arról, hogy tényleg jó vagy legalábbis jobb uton jársz, annál nehezebb visszatérni. És annál inkább zavarni fog a sárga Lenor vagy bármilyen öblítő agresszív illata, amelyet ma már nem a tisztasággal kötök össze.

Még több olvasnivaló a témában

Ökoanyu összes bejegyzése mosás témában összegyűjtve itt.

Mosógélrecept itt a Háztartásom hulladék nélkül blog szerzőjétől, Anditól.

A környezettudatos háztartás cikksorozat következő részei epermamitól:

(Visited 13 889 times, 1 visits today)