Összeszámoltátok már valaha, hány ruhadarab van a szekrényetekben? Na és hány olyan, amit valóban rendszeresen viseltek? Szóval ezek azok a ruháitok, amiket igazán szerettek is, ugye? Akkor miért is van ennél sokkal több holmitok? Teljesen felesleges! Nem hiszitek? Bebizonyítom.

Mindössze 33 ruhadarab

Jó, valójában nem én. Engedjétek meg, hogy bemutassam Courtney Carvert, aki rájött arra, hogy hiába van tengernyi ruha a szekrényében, semmi szüksége rájuk. A gardróbátrendezés olyan jól sikerült, hogy mindössze 33 darabot tartott meg magának – ezek között voltak a kedvenc cipői és kiegészítői is. (Nem számolta viszont közéjük a sportoláshoz szükséges ruhadarabokat, az alvóruhákat, és azokat az ékszereit, amelyekhez érzelmileg kötődött.)

Forrás: https://bemorewithless.com/

Elhatározta azt is, hogy három hónapig egyetlen ruhadarabot sem vásárol magának – vagy ha mégis, akkor egy darabnak mennie kell, azaz mindig 33 ruhával gazdálkodhatott. Ez lett a Project 333, amely 2010 óta meghódította a világot.

Egy ruha egy évig

A Project 333 nem az egyetlen gardróbkezdeményezés, amelynek visszhangja lett. 2009-ben indult az Uniform Project: Sheena Matheiken egy éven keresztül viselte ugyanazt a galléros, A vonalú kis feketét, igaz, mindennap újraértelmezte azt különböző, újrahasznosított, adományozott vagy kézzel készített kiegészítőkkel.

Ez a megújulás számára mindennap kihívást jelentett, mindeközben felhívta a figyelmet a divatipar hatalmas problémáira (többek között a túlfogyasztásra). Bár nem ezzel a céllal indult, a stíluskihívás adománygyűjtő projektté változott. Az összegyűlt pénzösszeg egy olyan indiai alapítványhoz került, amely nehéz körülmények között élő gyerekek oktatását támogatja.

Egyenruha egy életen át

Matilda Kahl három éve ugyanabban a ruhában jár dolgozni – egészen pontosan több váltás ruhája van, ami ugyanúgy néz ki: fehér blúz, fekete nadrág, a blúzon egy fekete masni. A legtöbben azt kérdezik tőle, miért döntött így. Hiszen egy reklámügynökség művészeti vezetőjeként nem kell betartania dress code-ot, szabadon viselhetné mindennap, amit csak szeretne.

Matildának, aki amúgy szeret és tud is öltözködni, több válasza is van erre: Van, hogy a sikeres egyenruhás embereket hozza fel példának (értsd Mark Zuckerberg szürke pólóját vagy Steve Jobs fekete garbóját és New Balance cipőjét).

Van, hogy az időspórolás a válasza, de szívesen rámutat arra is, hogy a munkahelyeken az uniformis létező dolog, csak ő épp saját maga döntött úgy, hogy viselni kezd egyet.

A Project 333 szabályai

Visszakanyarodva a Project 333 ötletére: az új tanév kezdetét tekinthetitek kihívásnak ebből a szempontból is. Először kezdjétek csak 3 hónappal, de a következő 33 alapdarab nagy részével az első fél évet is kihúzhatjátok.

Akkor most notebookot/papírt és tollat elő, és építsetek minimálruhatárat 5 lépésben, ahogy a profik:

  1. Nagyon fontos, hogy a naptáratok és az életmódotok alapján tervezzétek meg a ruhatáratokat. A jól felépített ruhatár az önismerettel kezdődik.
  2. Fontos az alapdarabok és a feltűnőbb divatdarabok jó aránya
  3. Ne csak a sziluettek és szabásvonalak mutassanak jól együtt, hanem a színek is. Itt tök jó színösszeállításokat találtok.
  4. Bonyolódik a dolog, elvégre gardróbépítésről van szó (ne felejtsétek, a következő három hónapotok vagy fél évetek múlik ezen. A színek mellett a minták kombinálására is figyeljetek.
  5. A Patreon-előfizetőimnek letölhető kapszulagardrób tervezőt készítettem. A Patreon-oldalamat ide kattintva érhetitek el.

A kiselejtezett ruháikat az adományboltokba is elvihetitek, ha pedig nagyon rossz állapotban vannak, a textilgyűjtő-konténerekbe dobjátok őket.

Mire jöhettek rá a kihívás alatt?

  • Ha kevesebb ruhátok van, gyorsabban elkészültök reggel, ami azt jelenti, hogy több időtök jut másra vagy tovább tudtok aludni
  • Jobban vigyáztok a ruhátokra, és feltehetőleg kevesebbet is mostok majd.
  • A Project 333 szabálya miatt kevesebb ruhát vásároltok, de jobban meggondoljátok, mire költitek a pénzt, és sokkal jobban odafigyeltek majd azok minőségére is
  • Rájöttök, mennyi kreativitás van bennetek – főleg, ha színeket és mintákat kell kombinálni.

Ki az, aki a következő szezon elején belevág a projektbe?

(Visited 330 times, 1 visits today)