Azt hiszem, soha nem vártam még ennyire, hogy megjöjjön. És azt hiszem, soha nem is izgultam úgy a menstruáció előtt, mint most, 34 évesen. Hónapokkal ezelőtt döntöttem el, hogy kipróbálom a menstruációs kelyhet. Hónapok kellettek ahhoz, hogy az elhatározásból a tettek mezejére lépjek, és használatba vegyem a forradalmi eszközt.

Valójában persze a mosható imtimbetét és a menstruációs kehely ötlete sem forradalmi abból a szempontból, hogy az eldobható intimbetétek csak két generáció óta vannak jelen a piacon, előtte mosható verzió létezett. A menstruációs kehely pedig a tamponnal körülbelül egy időben született az 1930-as években.

Átgondolva a dolgot, több oka van annak, hogy az eldobható verziók terjedtek el:

  • a korábbi megoldásoknál lényegesen egyszerűbb és időtakarékosabb volt az eldobható betét,
  • az applikátoros tampon miatt a nőknek nem kellett hozzáérni saját magukhoz a menstruáció során, ami talán az 1930-as években még érthető volt, 2017-ben viszont minden arról szól, hogy ismerjük meg, szeressük a testünket és a nőiségünket,
  • minden termék azt segíti, hogy minél kevesebbet vegyünk észre a testünk teljesen természetes működéséből, sokáig nem is beszéltünk róla, de ma már ismert nők is segítenek abban, hogy a menstruáció ne legyen tabutéma.
  • Akinek nem akadt problémája az eldobható tamponnal és betéttel, szinte nem is sejti, hány olyan nő van, akinek viszont igen. Én is csak azért tudom, mert több Facebook-csoportban kutakodtam, mielőtt megrendeltem az első nem eldobható készletemet.

Azok, akik az alternatív megoldást választják, általában három ok miatt döntenek így. Ezek együtt, de külön-külön is arra vezetik a nőket, hogy változtassanak.

Egészségügyi okok

Az eldobható tamponok és betétek csomagolásán általában nem tüntetik fel, miből készülnek, milyen anyagokkal kezelték őket. A Tudatos Vásárlók Egyesülete erre vonatkozó cikke szerint a tamponok alapanyaga általában pamut, műselyem vagy a kettő keveréke. Előállításuk során klórt, illatanyagot és egyéb adalékanyagot is felhasználnak, a fehérítés során dioxin kerül beléjük, a nedvszívóképességüket pedig a polikarbonát növeli. Kevesen tudják, hogy a pamut alapanyaga, a gyapot az egyik legérzékenyebb haszonnövények közé tartozik, amelyet évente akár többször is kell permetezni gyomirtóval, rovarirtóval, gombairtóval. (Többek között ezért is érdemes biopamutból készült termékeket vásárolni.)

Akik érzékenyebbek ezekre az anyagokra, azoknak a bőre vagy a nyálkahártyája elkezd viszketni, égni, csípni, allergiás tüneteket produkálnak. Elképzelhető, hogy mindettől függetlenül az úgynevezett toxikus sokk szindrómán is túlestek már, amely egy veszélyes bakteriális fertőzés. Ilyenkor a hüvelyben található baktériumok reagálnak a tampon anyagára, és allergiás reakciók léphetnek fel a menstruáció során.

Környezetvédelmi okok

A használt tamponból és betétből egyszerűen szemét lesz. Nem lehet újrafelhasználni, a benne található anyagok miatt nem bomlik le teljesen, hanem terheli a környezetet. A csomagolóanyagokról, műanyag applikátorokról nem is beszélve. Én nem hiszem azt, hogy az óceánpartokról készült fotókon a szeméthalmaz csak Photoshop, és biztos vagyok benne, hogy nem kamu az óceáni szemétszigetek esete sem.

Egyetlen nő átlagosan tizenkétezer tampont vagy betétet használ el élete során. Ez pedig óriási szám.

Szerintem mindenkinek ott kell elkezdenie a hulladékcsökkentést, ahol a legkevésbé fáj vagy sokkoló (de el kell kezdeni!), számomra a ruhavásárlás volt az első, hordok magamnál termoszt, nem veszek palackos vizet, nem kérek szívószálat. Ezer dolgon lehetne még változtatni, de arra gondoltam, a menstruáció lesz az, amivel folytatom a sort.

Ettől még teljesen normális nőnek érzem magam, nem kezdek el egyből szőrt növeszteni a lábszáramra, földszínű ruhákban, mezítláb rohangálni a mezőn, és nem érzem azt, hogy visszamegyek 200 évet az időben. Amikor a fejlődés során az emberek kitalálnak valamit, tűnhet az piciben jó ötletnek, élhetőnek, de van, amiről csak nagyban derül ki, hogy mekkora károkat okoz. Szerintem az eldobható termékek nagy része (nem, nem minden és nem minden esetben) pont ilyen.

Takarékossági okok

A pénztárcánk sem bánja, ha tartós termékekre váltunk. Az orvosi szilikonból készült intimkelyhem ára 8000 forint volt, de hat-nyolc évig használhatom. A mosható betéteket (darabja 1700–1900 forint) öt évig is használhatom minden ciklusom alatt. Az egyetlen ráfizetés akkor van, ha valamelyik termék nem válik be, de úgy indultam neki ennek a tesztnek, hogy olyan nincs, hogy nekem ne váljon be. Én szeretném ezeket a termékeket használni.

Oké, őszinte leszek: a kehelyben ezer százalékosan biztos voltam, a betéttel voltak fenntartásaim.

Hogyan választottam kelyhet és betétet?

A teszteléshez először is eszközökre volt szükségem. Volt már egy sajtóajándékba kapott intimkelyhem, de annak nem tetszett a fogantyúja. Arra jutottam, ingyen ajándék ide vagy oda, az igényeimnek megfelelő termékekkel szeretnék kísérletezni. Az Intimkehely és mosható betét Magyarország Facebook-csoportban találtam egy leírást arról, milyen, magas minőségű, orvosi szilikonból készült kehelymárkák közül érdemes választani (minden mást hagyjatok figyelmen kívül, a kelyhek esetében fontos a minőségi alapanyag), hogyan kell lemérni, milyen magasan van a méhszájam. Fontos kérdés, hogy hány éves vagyok és szültem-e már (hüvelyi úton).

A választásom végül olyan kehelyre esett, aminek kis létrás szára volt (mégiscsak jobb, ha valamibe lehet kapaszkodni, amikor ki kell venni), valamint gömb alakja miatt tökéletes, bármilyen magasan is van a méhszájam, a szélesebb, bográcsjellegű teste pedig szépen feltapad a hüvely falára.

Emellé rendeltem egy éjszakai mosható betétet és egy mini mosható betétet is.

Majdnem elvéreztem a tesztelésen

Magam sem értettem, hogyan állhattam ennyire magabiztosan a dologhoz, hogy márpedig nekem ez menni fog, a Kelyhek Királynője vagyok. Csak arra nem emlékeztem, hogy a tamponhasználatot is meg kellett tanulni, aztán meg kellett szokni.

A tamponhasználathoz képest – bárki bármit mond – ez már advanced level kategória. Nem csak annyi történik, hogy kicsomagolom, felhelyezem, és megyek a dolgomra.

Először is edukációs videókat nézek, utána sterilizálom a kelyhet (3–5 perc a forrásban lévő vízben), olyan alakúra hajtogatom, hogy kényelmesen fel tudjam helyezni jól tudjam tartani a felhelyezés során, és ne akarjon azonnal kiugrani az ujjaim közül. Felhelyezem (nem olyan magasra, mint a tampont), és várok, hogy kinyíljon (ez egy icipici pukkanásjellegű érzés a hüvelyfalon, szinte semmiség), és megyek a dolgomra. Ha minden rendben, akkor a kelyhet nem lehet érezni, és nem is szivárog a menstruációs váladék mellette.

Az első napon úgy gondoltam, őstehetség vagyok: feltettem, elmentem edzeni, nem szivárgott. Elmentem munkába. Minden szuperül működött. Hazaértem, és tíz óra után – magam sem értem, hogyan – pillanatok alatt ki is vettem. Olyan steril volt a külseje, hogy csak néztem magam elé: ez a csúcsok csúcsa.

Akkor még nem tudtam, ez a kezdők szerencséje volt.

A második napon csak háromszor tusoltam le, mert mindent elárasztottam (még jó, hogy hétvége volt). A harmadik napon arra jöttem rá, hogy ha nem nyílik ki teljesen, mindenem görcsöl tőle. Közben rájöttem arra, hogyan lehet könnyebben kivenni, ahogy arra is, hogyan kell tartanom magam, hogy kinyíljon. Volt olyan pillanatom, hogy azt mondtam, inkább hagyom az egészet a fenébe, de közben pontosan tudtam, hogy annyira rástresszeltem a folyamatra, hogy azért nem megy!

Nagyon akartam használni

Az első nap pozitív élménye miatt sem adtam fel, meg hát nagyon akartam használni. Most már jó barátok vagyunk. A kehely használata kényelmes, egyszerű, gyors – de csak azoknak ajánlom, akik már használtak tampont, illetve elviselik a saját testnedveiket.

Egyszerűen csak elhatározás és türelem kellett. Aki ezeknél a soroknál azon gondolkozik, rendelnie kellene egyet, annak valószínűleg beválik majd. Aki pedig szörnyülködve olvassa a soraimat, az remélhetőleg másképp fog tenni a környezetért, és másképp óvja a saját testét is.

A cikk eredetileg a VOUS.hu női portálon jelent meg. Sajnos, a második és harmadik hónap tapasztalatai miatt végül nem maradtunk jóban az intimkehellyel. A menstruáció során számomra a mosható betét és menstruációs bugyi váltak be.

(Visited 413 times, 1 visits today)