A használt farmerok újrahasznosításával foglalkozó Sharolta márka szinte végigkíséri a Holy Duck! első évét. Januárban, a blog indulása után nem sokkal mutattam be azt a farmergyűjtőt, ahonnan a Sharoltához kerülnek a használt farmerjaitok. Tavasszal tesztelhettem a brand szuper patchwork nadrágját, amely nagy kedvencemmé vált az elmúlt hónapokban. Nyáron pedig az a megtiszteltetés ért, hogy modellkedhettem nekik. Itt az ideje így ősszel, hogy jobban megismerjétek a márkát. A Sharolta tervezőjével, Tripolszky Saroltával beszélgettem.

Farmerből sosem elég. Sajnos magából a farmer továbbhasznosításából (upcycling) sem. Az új farmerok előállítása rendkívül környezetterhelő, a megunt, használt, elnyűtt darabok viszont nagyon jól újrahasznosíthatók. Magyarországon többen is foglalkoznak azzal, hogy új életet adjanak a használt farmeroknak. Az Old Blue-t már bemutattam nektek, a sorban a következő a Sharolta.

Sharolta kampány

Kuglóffal, a kutyával és néhány nevenincs céklával modellkedtünk – Fotó: Fedor Ilona

Zöld startup

A közös bennük, hogy egyik sem divatmárka a maga klasszikus módján. Ahogy Tripolszky Sarolta mondja a saját brandjéről:

„Legalább annyira tartom magam zöld startupernek, mint divattervezőnek. Biológusként végeztem, de a terméktervezés gyerekkorom óta érdekelt, mégsem ezzel kezdtem foglalkozni. Zöld lobbistaként dolgoztam természetvédelmi egyesületeknél, amely azt jelentette, hogy zöld törvényeknek a betartásáért és az új törvények létrehozásáért küzdöttünk. Nagyon szerettem ezt a szakmát, csak amikor Brüsszelben voltam másfél évig, azt láttam, hogy ez egy szélmalomharc.

Volt olyan, hogy az utolsó pillanatban egyetlen tollvonással áthúzták azt, amiért másfél évig megfeszített munkával dolgoztunk.

És volt egy pár ilyen dolog, ami miatt azt éreztem, nem szeretnék egy olyan színházban játszani, ahol mindig le vannak osztva a szerepek, és amikor eljátszottad a tiedet, akkor megköszönik, és mehetsz tovább, de igazi változásra nincs sok esély.

Viszont azt láttam, hogy az emberekben van változtatni akarás, és ha összefognak, akkor lehet valamit elérni. A fenntartható életmódra való törekvés erősödik.

„Látom ezt a lassú, csendes forradalmat alulról szerveződni, és ebben a helyemet a divatban és a tervezésben találtam meg.”

Tripolszky Sarolta Sharolta interjú upcycled jeans Holy Duck! blog

Fotó: Mészáros Virág

Szerethető környezetvédelem

2015-ben alapította a használt farmerok újrahasznosításával foglalkozó márkát, amely az egyik első hazai fenntartható divatmárka. A brand ilyen rövid idő után is nagy sikereket könyvelhet el. Szinte még nem is felvételizett a Wampra, máris a hónap tervezőjének választották 2017 májusában. A Holland Nagykövetség által szervezett Smart and Social társadalmi vállalkozás versenyen nyert összeggel pedig egy alapítvány munkáját is segíthette.

„Azt vettem észre, ha nem tolod az emberek arcába az elveidet, akkor sokkal jobban elfogadják, amit csinálsz. A Sharolta darabok elég egyediek és különlegesek ahhoz, hogy csak ezért viseljék őket. A Sharoltával nem kell agyat mosni, ez szerethető környezetvédelem – mondja Sarolta. – Az a célunk, hogy megmutassuk a vásárlóknak, az újrahasznosított divat egyenértékű, vagy akár jobb is lehet, mint az új.”

Sharolta 2017 tavasz-nyár

Folyamatos küzdelem

Más kérdés, hogy klasszikus divatról, amit a divatbemutatókon láttunk, vagy felgyorsult divatról, amelyet a fast fashion márkák diktálnak, a márka esetében nem beszélhetünk. De pont ez a lényeg! A legtöbb fenntartható és etikus szellemben alkotó tervezőhöz vagy márkához hasonlóan a Sharoltánál sincs görcsös igyekezet arra, hogy minden készen álljon a szezon kezdetére – legyen az az őszi–téli vagy a tavaszi–nyári. „Most, hogy tönkrement egy olyan nagy magyar márka, mint a USE Unused, számomra az egyik bizonyítéka annak, hogy valami nagyon beteg ebben a rendszerben.”

A klasszikus divattól vagy a fast fashion őrületétől ugyan el is tud távolodni a márka, mert megtalálja a saját vevőkörét, viszont még mindig fenyegetően hathat a létezésére a magyarországi szakemberhiány. A legtöbb kisebb divatmárkához vagy vállalkozáshoz hasonlóan a Sharolta is folyamatosan harcol azért, hogy jó varrónőt találjon. „Ez szintén olyan dolog, amit a USE is említett. Számomra megdöbbentő, hogy nagy magyar márkák is küzdenek ezzel. Megnyugtató is valahol, de félelmetes és nagyon elgondolkozik az ember. Most például úgy döntöttem, hogy veszek varrógépeket, mert ugyan van olyan varrónőm, aki ügyes és megbízható, de nincs elég jó gépe, amivel jó minőségben tud ruhát varrni.”

Sharolta gymbag

Többek között ezért is van, hogy 2017 őszén inkább a táskákra koncertálnak majd. A vásárlóik körében ezek a legkedveltebb termékek. Sarolta azt meséli, már most azon gondolkozik, hogyan lehetnének vízhatlanok a táskái a jövőben. A termékinnováció legalább olyan fontos számára, mint az, hogy milyen fazonokkal vagy színekkel dolgozik.

Táskák adományba

A használt farmerből készült táskák közül nem mindegyik kerül a Wampra vagy a webshopba, gyerektáskákat is készítenek, amelyek egy afrikai árvaházba jutnak el a Taita Alapítványon keresztül, amelyet Borbély Emese, Sarolta gimnáziumi osztálytársa alapított 10 éve.

„Nagyon sok mindenben támogatják a gyerekeket, többek között a nagyobbak oktatását is. Amikor beszéltem Emesével, aki jó barátnőm, akkor mesélte, hogy kínai táskákat vesznek, amelyek nagyon hamar tönkremennek. Nem akartak drága táskát venni, mivel adományokból dolgoznak, és az adományozók pénze nagy érték a számukra. Ekkor ajánlottam fel a segítségemet. A táskákat az alapítvány önkéntesei viszik ki, a visszajelzések szerint nagyon szeretik őket a gyerekek. Az alapítványnak a Sharoltán keresztül a jövőben pénzt is gyűjtünk majd: a megvásárolt termékek árából egy rész így majd az alapítványé lesz.”

Sharolta Taita Alapítvány

<3

Nejlonböjt

Ahogy beszélgetünk, egyre többet tudok meg Saroltáról. Már az is sokat elmond, hogy az interjúra biciklivel érkezett, nem dob ki élelmiszert, nemrég pedig megalapította a Nejlonböjt csoportot a Facebookon. „Szerintem eléggé fenntartható módon élek, számomra már egy csomó dolog természetes, ezért beszélni is nehezen tudok róla. De például a júliusi műanyagmentes hónap alatt (a Felelős Gasztrohős Alapítvány hirdette meg – a szerző) kicsit ránéztem, mennyi szemetet is termelek valójában, és teljesen elborzadtam. Egy hónapig megpróbáltam hulladékmentesen élni, és a döcögős kezdet után most már elég jól megy a dolog. De az én életemben is van bőven olyan terület, ahol még van mit változtatni” – mondja.

A ruhavásárlásról viszont nem kell leszoknia, sosem volt shoppingkirálynő. Van, hogy évekig áltmodozik egy ruháról, utána azért veszi meg, mert tudja, tíz évig viselni is fogja. Viszont ha valamire nagyon vágyik, akkor az jót tesz a márkának is. „Szerintem a legjobb darabjai a Sharoltának azok, amelyekre nekem is szükségem volt, ezért terveznem kellett.

Jó út szerintem, ha meghallgatod, mi nincs a piacon, és olyat gyártasz.”

Kövessétek a Sharolta márkát a Facebookon és az Instagramon, látogassatok el a webshopra. És adjátok le használt farmerjaitokat az Impact Hubban, ahogy én is tettem.

(Visited 681 times, 1 visits today)