„Az egész csak néhány hónapnak indult 2016. október 11-én. Akkor írtam le először egy cikkben itt, a VOUS-n, hogy év végéig biztosan nem vásárolok ruhát, cipőt és egyéb kiegészítőket. A többi – ahogy mondani szokás – történelem. A néhány hónapból fél év, majd egy év lett, nekem pedig a mai napon lejár a fogadalmam” – kezdem a cikket a VOUS-n. Azért nem itt, a blogon, mert ott coming-outoltam, ott is zárom le. Így kerek a történet.

Arról azonban a VOUS-n nem esik szó, ami múlt héten történt a Printában. Ha nem ismeritek a helyet, de érdekel benneteket a fenntartható és etikus divat, dizájn és a zero waste életmód, akkor nézzetek el a belvárosi üzletműhelybe. A Printa vezetőjével, Majoros Zitával évek óta ismerjük egymást. Beszélgettem is vele az elmúlt egy évben sokszor, készítettem vele interjút a blogra is.

„Attól, hogy valaki jelenleg fenntartható módon tervez, nem fog többet eladni vagy jobban járni, mert valami öko. A többség, aki ezzel foglalkozik, tényleg fontosnak tartja ezeket a szempontokat, mert hidd el, ezzel senki nem foglalkozik buliból. Mert nem buli kutatni, utánanézni, beszerezni a megfelelő anyagokat, sokkal macerásabb, nagyon sok a kompromisszum.” – A teljes interjút ide kattintva olvashatjátok el.

Nagyon szerettem volna egy ruhadarabbal megünnepelni, hogy egy évig nem vásároltam (és közben mennyi minden történt), ezért eszembe jutott a Printában található szitázó műhely, ahol Zitáék rendszeresen tartanak workshopokat is. Egyeztettünk néhányszor, és egyszer csak ott találtuk magunkat a blog állandó fotósával, Virággal a műhelyben, hogy elkészíthessem a saját kezemmel az egyéves Holy Duck! pólómat.

A Printában kétféle textilhulladékkal dolgoznak. A post-consumer upcycling (használat utáni újrahasznosítás) során a már említett használt ruhák, lakástextilek még ép részeiből szabják ki az alkatrészeket, majd ezeket összeillesztve születnek az új ruhadarabok.

A másik vonal – a pre-consumer upcycling (a használat előtti újrahasznosítás) – szellemében pamuthulladékot dolgoznak fel, amit egy magyarországi kötödéből szereznek be. Ezek általában anyaghibás végek, amelyeket a megrendelők nem vettek át, a kötöde pedig nem tud hasznosítani. Ebből készült az én pólóm is.

A szitázás során vízbázisú festékekkel dolgoznak, ezek nem terhelik olyan szinten a környezetet, mint más festékanyagok.

A folyamat során a Printában minden kézzel történik a minta levilágításától kezdve a textilek szitázásán át a festék hővel való rögzítésééig.

A VOUS-n olvasható cikkből azért szeretnék két kérdést kiemelni. Ti kérdeztetek, én ott válaszoltam.

Mostantól hogy tervezed a ruhabeszerzést, hol fogsz vásárolni, lesz-e olyan eset, amikor kénytelen leszel megalkudni?

Az elmúlt egy évben az volt a bevett mondatom, hogy még van hátra a projektből 5 (4, 3… 2!) hónapom, addig szerencsére fel vagyok mentve a vásárlás alól, így gondolkoznom sem kell rajta.

Szerencsére, mert valójában az egész nem arról szól, hogy akkor most megszabadultam a fogadalomtól, berohanok az első szembejövő boltba, és vásárolni fogok VALAMIT, csak azért, hogy vásárolhassak. A lényeg itt a tudatosságon van. Végig afelé haladtam, hogy ha majd vásárolnom kell, akkor tudatosan tegyem azt. Ezért jártam színszakértőknél, ezért megyek gardróbrendezésre is személyi stylisthoz, hogy az életmódomnak, testalkatomnak megfelelően válasszak majd ruhákat a jövőben.

Hogy hol? Nos, ez jó kérdés. Most azt érzem, tudatosan vásárolni sokkal nagyobb kihívás, mint egy évig nem vásárolni. Ha a vásárlásra gondolok, egy óriási nyomást érzek jelenleg.

Van bennem egy olyan, hogy most a sztori azt kívánja, hogy vásároljak, mert vá-sá-rol-nom KELL.

Hiszen ha már ennyit kibírtam, akkor most már igazán megérdemlem. Pedig még mindig nincsen szükségem új ruhákra. És nekem sem ez tenne jót.

Mit gondolsz azokról, akik lelkesen vásárolnak továbbra is?

Én is vásároltam nagyon is lelkesen korábban, szóval nem születtem „szentnek”. Sőt, szerintem a nem vásárlás sem az igazi út. Azt gondolom, hogy ruhákra, öltözködésre szükségünk van – és nem csak azért, hogy valami elfedje a testünket. A mi társadalmunkban a ruha ennél jelenleg többet fejez ki, többet mesél a viselőjéről. Az öltözködés lehet jó játék, tényleg.

Szerintem itt nem a ruhavásárláson van a fő hangsúly, hanem a túlfogyasztáson. Azon, hogy teljesen fölösleges ennyi ruhát vásárolni, amelyek pillanatnyi boldogságot okoznak, miközben tényleg komoly környezeti problémákat okoz a divatipar, és erről ma már mindenki beszél. Azt sem gondolom, hogy mindenkinek a divattól kell indulnia, hiszen ezernyi oldalról meg lehet közelíteni a környezetvédelmet, az életben sok-sok olyan terület van, ahol elkezdhetünk környezettudatosabban létezni.

Egyszerűen csak nem szabad leszarni, hogy épp tönkretesszük a Földet.

Nekem sem sikerül minden másodpercben tudatosnak lennem, én is veszek PET-palackban vizet, én is sokszor otthon hagyom a termoszomat, és veszek műanyagba csomagolt gyümölcsöt is – igaz, egyre ritkábban. Mindenki máshonnan indul. Van, aki sosem engedheti meg magának, hogy környezettudatos legyen, mert a túlélésért küzd. De nekünk szerintem kutya kötelességünk elgondolkozni azon, hogy ha ilyen kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy csinálhatjuk az életünk bármelyik területén kicsit másképp, akkor csináljuk.

A teljes cikket a VOUS-n olvashatjátok el. Ez amúgy a 8 órás (néha 10–12) munkahelyem. A blogra általában munka előtt, után és hétvégén van időm. 🙂

Még egyszer nagy-nagy köszönet Majoros Zitának és a Printának. Csekkoljátok a webshopot, kövessétek őket a Facebookon és az Instagramon is.

(Visited 965 times, 1 visits today)