Ma olyan meleg volt, hogy kabátot sem vittem magammal, pedig korán indultam útnak, mert kedden és pénteken edzésre járok. Reggel 7-re.

Ez az a luxus, amit az utóbbi fél évben megengedtem magamnak. Emlékszem az első pár alkalomra, amikor nemcsak az odaúton nem vettem elő a telefont, de a fitneszteremben sem, sőt az edzés után is csak jó fél órával. Ez volt az én szent időm, a 8 órás munka mellé ugyanis a blog és a hozzá kapcsolt social média felületek is adnak munkát bőven. Az edzést azóta párszor el kellett tolni, néha halasztani is, de hetente egyszer-kétszer biztosan sor került rá. Köszi, Eni (Domokos Enikő személyi edző) a rugalmasságot! Azért a kettő az átlagos, és ez is meglátszik, elhihetitek. Ma egy pillanatra azt is elhittem, hogy Hilary Swank leszek, aki egy vadállat. Nézzétek meg az edzős videóit az Instán, elképesztő, miket művel!

Na, de hogy ruhákról is legyen szó: ma kedves kémiatanárnak öltöztem, aki a világ legmenőbb táskájával jár a suliba. Jó, jó, csak vicc volt, igazából nagyon bírtam ezt a mai szettet.

Mit viselek a fotón?

  1. farmer ingruha kigombolva köpenyként (Ez a 2 éves F&F farmering vagy ingruha életem vásárlása volt, esküszöm. Ha nem lenne rajta zseb, még inkább ki tudnám használni, mivel fordítva is tudnám viselni, de így is az egyik legkihasználhatóbb ruhadarabom.)
  2. fekete félcipő (Vagabond)
  3. használt farmerből készült rongyszőnyegből készült táska 😀 az Old Blue-tól (Az Old Blue vezetője, Plank János lepett meg vele, amikor letelt az egy évig nem vásárolok fogadalmam.)
  4. csíkos felső tesós ruhacseréből
  5. sötétkék #turikincs farmer (GAP)
10 x 10 őszi gardróbkihívás Holy Duck blog

Fotó: Mészáros Virág

10 x 10 őszi gardróbkihívás Holy Duck blog

Fotó: Mészáros Virág

10 x 10 őszi gardróbkihívás Holy Duck blog

Fotó: Mészáros Virág

Mit viselek valójában?

A fotózás múlt héten volt, annyira azért nem tudtam kiszámítani, milyen lesz az idő. Plusz a kockás sálat dobtam a szetthez, mert reggel pont ennyi kellett még, illetve az edzőcuccom volt nálam, de a sportuhák nem számítanak a kihívásba.

Itt találjátok a korábbi kihívásokat

Mit viseltem az őszi kihívás során?

Segítség, lemaradtam a kihívásról!

Dehogyis! Az a legjobb az egészben, hogy a 10 x 10 gardróbkihívásba bármikor belekezdhettek, így nem maradtok le semmiről. Ezt a cikket olvassátok el, hogy könnyebb legye a tervezés.

Használjátok a #fall10x10 hashtaget, ha szeretnétek, hogy az ötletgazda is megtalálja a szetteket, de ha csak nekem mutatnátok meg, akkor a #10x10gardrobkihivas, #10x10kihivas vagy a #10×10ősz hashtaget írjátok a képhez.

A képeket Mészáros Virág készítette, kövessétek Instagramon vagy Facebookon! A gyönyörű sminkekért Pádár Dettinek jár hatalmas köszönet. Kövessétek a Facebookon vagy az Instagramon.

Ha nem szeretnétek lemaradni az új posztokról, kövessétek a blogot Facebookon és Instagramon is.

(Visited 466 times, 1 visits today)